Nem sikerült győzelemmel ünnepelni Marco Rossi születénapján

A magyar válogatott az első félidőben jól játszott, de Szlovákia szerzett vezetést, majd Szoboszlai hiába egyenlített, északi szomszédaink elvitték a 3 pontot Budapestről.


A vendégek a 40. percben Robert Mak góljával szereztek vezetést, majd a második félidő elején Szoboszlai Dominik szabadrúgásból egyenlített. A győztes találatot Robert Bozenik szerezte az 56. percben, így a magyarok hatodik mérkőzésükön is nyeretlenek maradtak Szlovákia ellen.

 

 
A szurkolók ezzel a koreográfiával készültek a találkozóra.
Fotó: Sport365.hu

 

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a nemzeti együttes először szenvedett vereséget hazai pályán, ezzel a kudarccal a horvátok vezetik a csoportot, egypontos hátránnyal Szlovákia és Magyarország követi, de előbbi jobb egymás elleni eredményével a második.

 


Hiába volt a nagy várakozás, a magyar csapat vereséget szenvedett Budapesten Szlovákiától.
Fotó:MLSZ.hu
 

A magyarok legközelebb október 10-én Splitben a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégei lesznek.



Borítókép: Kovács Tamás/ MTI

 

Videók