Hat gólt lőttek az olaszok a Szusza Ferenc Stadionban

A magyar U21-es válogatott jövő kedden Törökországban lép pályára Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, az isztambuli összecsapás előtt felkészülési mérkőzésen fogadta a következő U19-es Eb házigazdáját, a jól ismert Serie A-játékosokkal érkező olasz válogatottat.


U21-es válogatottunk egy gyengére sikerült első félidő és egy biztatóbb második játékrészt követően felkészülési mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett az olaszoktól a Szusza Ferenc Stadionban – írta az MLSZ.

A magyar U21-es válogatott jövő kedden Törökországban lép pályára Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, az isztambuli összecsapás előtt felkészülési mérkőzésen fogadta a következő U19-es Eb házigazdáját, a jól ismert Serie A-játékosokkal érkező olasz válogatottat. 
 

Az olaszok sokkal jobban kezdték a mérkőzést, az első negyedórában csak rövid időszakokra tudtuk kihozni a térfelünkről a labdát, az olaszok pedig a labdaszerzéseik után gyors akciókat vezetve többször megbontották a védelmünket. A 11. percben, Cutrone lövésénél a kapufa még megmentette a mieinket a kapott góltól, a 17. percben azonban megszerezték a vezetést a vendégek: Chiesa lövését követően Demjén Patrik védeni tudott, de a kipattanót Cutrone a hálóba továbbította (0-1). 
 

Michael Boris változtatott a csapat szerkezetén, a 21. percben Vida Máté 22 méteres lövése volt az első komoly lehetőségünk, az olaszok kapusa bravúrral tolta szögletre a labdát. A 24. percben Lenzsér szabálytalankodott a 16-os vonalánál Chiesával szemben, a megítélt tizenegyesből Cutrone szerzett gólt (0-2). 
 

Az olaszok a folytatásban is jelentős fölényben játszottak, rendre megnyerték a párharcokat, és a 29. percben a harmadik góljukat is meglőtték, Chiesa 17 méterről próbálkozott, a labda a jobb és a bal kapufa érintésével jutott túl a gólvonalon (0-3). A 31. percben egy bal oldali szöglet után Demjén nem találta el ököllel jól a labdát, a kezéről Depaoli elé került a labda, aki két lépésről a hálóba passzolt (0-4). 
 

A szünetig nem tudtunk kijönni a szorításból, és nem is úsztuk meg az ötödik gólt, a 44. percben eladtuk a labdát a saját térfelükön, Chiesa élt a felkínált lehetőséggel, és Kecskés Ákos szorításában a jobb felső sarokba lőtt (0-5). 
 

A második félidőre ismét szerkezetet váltott a magyar válogatott, és az 56. percre nyolc új játékos érkezett a pályára (miközben az olaszok is sokat cseréltek). Stabilabbá vált a játékunk, ellenfelünk nem tudott jelentős nyomást gyakorolni a kapunkra, ugyanakkor komolyabb helyzetekig nem jutottunk el. A 73. percben mégis megszereztük a szépítőgólt, egy hazaadás után Makrai Gábor megtámadta és leszerelte a kapust, majd közelről a hálóba lőtt (1-5). A 77. percben Makrai bal lábas lövését védte Simone Scuffet, másfél perccel később egy bal oldali szögletet követően Pezzina ollózott a 16-oson belül, Orsolini a gólvonal előtt állva a hálóba továbbított (1-6). A 88. percben Szivacski Donáttal szemben szabálytalankodtak az olaszok a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest Makrai Gábor értékesítette (2-6), beállítva a végeredményt. 
 

- Az első félidőben leckét adtak a labdarúgásból az olaszok, gyors, agresszív, dinamikus játékosaikkal nagyon sok gondot okoztak nekünk, nem tudtuk felvenni velük a versenyt. A második félidőben kompaktabb volt a csapat, de összességében nagyon csalódott vagyok a mai teljesítményünk miatt, sokat kell tanulnunk ebből a találkozóból - értékelt a mérkőzést követően Michael Boris szövetségi edző. 

 

Magyarország-Olaszország 2-6 (0-5)
Magyarország: Demjén Patrik - Lenzsér Bence (Szivacski Donát, 46.), Kecskés Ákos (Zachán Péter, 56.), Tóth Bence (Gergényi Bence, 65.) - Katona Máté (Hinora Kristóf, 56.), Vida Máté (Szabó Bence, 65.), Zsótér Donát (Tóth Máté, 56.), Szoboszlai Dominik (Gazdag Dániel, 46.), Spandler Csaba (Szalai Attila, 46.) - Koszta Márk (Korozmán Kevin, 46.), Bíró Bence (Makrai Gábor, 56.)

 

 

Videók