Kölcsönbe menne a magyar válogatott kapusa

Bogdán Ádám még 2016 novemberében szenvedett keresztszalag-szakadást, amikor a Liverpool kölcsönjátékosaként a Wigan Athletic kapuját védte.


A játékos rehabilitációja elhúzódott, s csak a napokban kezdhet újra teljes értékű edzésekbe Angliában. Az m4sport.hu skype-on érte utol a hússzoros válogatott labdarúgót, akit a visszatéréséről kérdezett.

„Már rendesen tudok kapusedzést végezni, illetve tesztek segítségével még egy-két hibát ki tudok javítani. Reménykedem benne, hogy az elkövetkező napokban már én is a csapattal edzhetek. Egy hét van hátra az átigazolási időszakból. A célom még mindig az, hogy el tudjak menni valahova kölcsönbe védeni, de az is benne van a pakliban, hogy kicsúszom az időből” – mondta Bogdán.
 
Az elmúlt hónapokban új területen is kipróbálta magát, testvérével közösen sörgyártásba fogott. A 30 esztendős labdarúgó elmondása szerint ez is segített abban, hogy gondolatait olykor elterelje sérüléséről.
 
„A sérülésem alatt ez a projekt segített kitölteni a napjaimat. Nagyon úgy tűnik, hogy január 31-ig elkészül és bízom benne, hogy mindenkinek ízlik majd.
 

Újabb bíróság hozott ítéletet az Újpest FC címeréről " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Az Újpesti Torna Egylet hivatalos Facebook-oldalán hétfőn megjelent hír szerint a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága az anyaegyesületnek adott igazat a címerbotrányban. Az UTE azt írja, megteszi a szükséges jogi lépéseket, szükség esetén végrehajtást kezdeményez. Az Újpest FC-t 300 ezer forintra megbüntette a bíróság, továbbá 100 ezer forint felügyeleti illetéket kell fizetnie.

Videók