Mindössze egy gól döntött

Hajrában szerzett góllal lett negyeddöntős a MOL Fehérvár.


A címvédő MOL Fehérvár otthon legyőzte az Újpestet a labdarúgó Magyar Kupa nyolc közé jutásért rendezett párharcának szerdai visszavágóján.

A múlt keddi első mérkőzésen nem esett gól és a második összecsapáson sem volt sok helyzet, a találkozó nagy részében a mezőnyben folyt a játék. A hazai csapat ugyan lendületesen kezdett, az első két percben akár háromszor is előnybe kerülhetett volna, a folytatásban azonban már nem volt ilyen veszélyes. Egy-egy lehetősége adódott még, de a befejezéseknél kétszer is határozatlan volt Nikolics Nemanja. Végül a macedón Visar Musliu döntött, aki a 89. percben egy szöglet utáni kavarodásnál gyorsan reagált és közelről passzolt a 2018-ban kupagyőztes fővárosiak kapujába.

A negyeddöntő párosítását 19.45-kor sorsolják ki. A párharcok első mérkőzéseit március 4-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágók:
MOL Fehérvár FC-Újpest FC 1-0 (0-0)
Továbbjutott: MOL Fehérvár 1-0-s összesítéssel

Borítókép: molfehervarfc.hu

Videók