Kabátnak még mindig a Vasas az egyik kedvenc csapata

A Magyar Kupa 7. fordulójában az ETO FC Győr magabiztos 7-1-s győzelmet aratott a Komárom ellen. A találkozón mesterhármast jegyzett Kabát Péter, aki az utóbbi hetekben ismét csúcsformában futballozik.


 

A rutinos támadó az nb1.hu-nak nyilatkozott a győri beilleszkedésről, a televíziós szereplésről és a Magyar Kupa-sorsolásról.

 
„Nyáron abbahagytam a játékot, és hároméves szerződést kötöttem az Újpesttel, mint sportkoordinátor. Így kimaradt másfél hónap, de éreztem, hogy tudok még játszani. Az Újpest nagyon korrekt volt, hiszen elengedett. A tulajdonos úr és dr. Gyarmati Eszter is mondta, hogy várnak vissza. Volt két-három elsőosztályú lehetőségem, de nem akartam másik NB I-es csapatban játszani.
 
 
Szerencsére a győri megkeresés a legjobbkor jött. Nagyon jó helyre kerültem, és végig korrektek voltak velem, mert tudtak a tévés szereplésről, mégis leszerződtettek. Ennek következtében sokat kihagytam, így érthető hogy eddig keveset játszottam. Most azonban nagyon jó erőben vagyok.”
 
 
A teljesen interjú a linkre kattintva érhető el!
 

Videók