Fradi-Honvéd: óriási harc lesz az MK-visszavágón

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Ferencváros 2–1-re legyőzte a Bp. Honvédot.


 

Ferencváros–Bp. Honvéd 2–1
 
Remek iramban kezdődött a mérkőzés, már az elején érezhető volt, hogy egyik csapat sem kivárásra játszik. A Honvéd kezdett veszélyesebben, de Fradi előtt adódott az első komoly helyzet. Egy lecsorgó labdára Böde startolt rá, majd eltolta a labdát Gróf Dávid mellett, de éles szögből nem tudott az üres kapuba lőni. Az első bravúrt Dibusz Dénesnek kellett bemutatnia, a válogatott hálóőr Hidi Patrik lövését szedte ki a jobb felsőből. Egy perccel később Eppel Márton fejjel veszélyeztetett a szöglet után, de pár centivel célt tévesztett. A félidő második fele már a Ferencvárosról szólt. A 24 percben Böde Dániel próbálkozott egy szöglet után, de nem talált kaput. A 27. percben majdnem megszerezte a vezetést a Honvéd. Hidi lövése megpattant Kochon, de a menteni igyekvő Leandro a gólvonalról tisztázni tudott. A 33. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros. Moutari szerzett labdát Laczkótól a Honvéd térfelén, kilépett ziccerbe, majd higgadtan ellőtte a labdát Gróf mellett (1-0). A lefújás előtt egyenlíthetett volna a Honvéd, egy szabadrúgás után Eppel fejelt kapura, de a labda a felső lécen csattant. A slusszpoént majdnem a Ferencváros sütötte el, de a ziccerben kilépő Moutari 17 méterről szintén a felsőlécet találta el, így maradt az egygólos különbség.
 
 
A fordulás után szinte azonnal növelte előnyét a Ferencváros. Egy baloldali szabadrúgást Koch fejelt vissza középre, a vendégek röviden szabadítottak fel, mire Gera fejjel azonnal visszastukkolta a labdát az ötösön belülre, majd Leandro három méterről a kapuba csúsztatott (2-0). Kétgólos előnyben a Fradi átadta a területet a Honvédnek, és a gyors középpályásai révén főként kontrákkal apellált. A 67. percben a Ferencváros eldönthette volna a mérkőzést (és a továbbjutást is), Moutari visszatett labdáját Böde lőtte el kapásból, de Gróf Dávid szenzációs reflexmozdulattal belekapott a rövid alsóba tartó bombába. A 82. percben Eppel 17 méteres bombája elakadt Leandroban, de öt perccel később összejött az egyenlítés. Egy baloldali szöglet után Eppel csúsztatott, a hosszú oldalon érkező Davide Lanzafame közelről a hálóba belsőzött (2-1). Az utolsó percekben a Fradi megpróbálta növelni előnyét, míg a Honvéd is ment előre az egyenlítésért, de nem született több gól. Tavaszi kezdésnek remek meccset hozott a fővárosi rangadó. Kiváló visszavágó elé nézünk márciusban.
 
 
 
Magyar Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés
 
Ferencváros–Bp. Honvéd 2–1 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 6817 néző
Játékvezető: Iványi Zoltán
 
FTC: Dibusz – Sternberg, Leandro, Koch, Botka – Dilaver, Gera – Moutari (Radó, 84.), Kleinheisler (Hajnal, 80.), Djuricin – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll.
 
Honvéd: Gróf – Laczkó (Baráth, 52.), Kamber, Lovric - King, Kamber, Hidi, Gazdag (Vasziljevics, 80.), Nagy, Holender (Kabangou, 56.) - Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Thomas Doll
 
Gólszerzők: Moutari (33.). Leandro (52.), ill. Lanzafame (87.)
Sárga lap: Botka (45.), Djuricin (54.), Leandro (81.) ill. Lovric (54.)
 

Megalázta a Barcelona a kupadöntőbeli ellenfelét " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Videók