A Paks is a továbbjutók között

Hosszabbításban nyert a csapat a Magyar Kupa mérkőzésen.


A Paks hosszabbításban 2-1-re győzött a másodosztályú Nyíregyháza vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa hetedik fordulójának csütörtöki játéknapján, és bejutott a legjobb 32 közé.

A Paks vezetőedzője, Bognár György a találkozót követően nyilatkozott:

„A meccs elejétől kezdve pörgettük a játékot, és az első harminc percben lerendezhettük volna a találkozó végkimenetelét. Egy kupameccs meg ilyen, ellenfelünk átvészelte ezt az időszakot, majd a második játékrészben ráadásul még a vezetést is megszerezte. Nyilván nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt előre elterveztük, így a találkozó közben kellett improvizálnunk. Ez is benne van a futballban, de a lényeg, hogy a végén kiharcoltuk a továbbjutást. Amikor nem megy a játék és nem tudjuk túljátszani az ellenfelet - ez a meccs ilyen volt -, akkor egy egyszerűbb megoldáshoz kell nyúlni. Böde felment csatárnak, majd felívelgettük neki a labdákat, hiszen Őt lefejelni nem nagyon tudják. Abban bíztunk, hogy ezzel gólveszélyesebbek leszünk, végül ez a húzás be is jött. A vasárnapi, bajnoki meccs miatt jobb lett volna rendes játékidőben kiharcolni a következő kupakört, de nem baj, rendezzük a sorainkat, és nekiugrunk a Budafoknak.” 

Eddig mind a tíz pályára lépett élvonalbeli csapat továbbjutott, a Diósgyőri VTK 16 órától, míg a Ferencváros november 14-én játszik.

Magyar Kupa, 7. forduló (a 32 közé jutásért), az élvonalbeli csapatok mérkőzései:

Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)-Paksi FC 1-2 (0-0, 1-1, 1-1) - hosszabbítás után
szerdán játszották:
Dunaújváros (NB III)-Újpest FC 0-6 (0-1)
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (NB III) - MOL Fehérvár FC 1-4 (0-2)
Csácsbozsok-Nemesapáti SE (megyei I.) - Budapest Honvéd 0-2 (0-0)
Lipót Pékség SE (NB III)-ZTE FC 1-3 (1-2)
Dabas-Gyón FC (NB III)-Budafoki MTE 2-3 (1-1, 2-2, 2-2) - hosszabbítás után
Szentlőrinc (NB II)-Puskás Akadémia FC 0-4 (0-0, 0-0, 0-2) - hosszabbítás után
Gyöngyösi AK-Mátra-Beton (NB III) - Mezőkövesd Zsóry FC 1-4 (1-2)
Bátaszék SE (megyei I.)-MTK Budapest 1-7 (1-3)
Kecskeméti TE (NB III)-Kisvárda Master Good 0-1 (0-1)
később:
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Diósgyőri VTK 16.00
november 14-én játsszák:
Bicskei TC (NB III)-Ferencvárosi TC 14.45 

Borítókép: paksifc

Videók