A Fradi a döntőbe jutás küszöbén

A Ferencváros a papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott a másodosztályú Szolnok otthonában a labdarúgó Magyar Kupa keddi elődöntőjének első mérkőzésén, így az április végi visszavágó formalitásnak tűnik.


MAGYAR KUPA, elődöntő, első mérkőzés:
Szolnoki MÁV (2.o.)-Ferencváros 0-2 (0-2)
Gól: Lengyel (3., öngól), Varga R. (30.)

A párharc egyértelmű esélyesének számító Ferencváros villámgyorsan vezetéshez jutott, majd a folytatásban is uralta a játékot, még úgy is, hogy támadásaiban kevés volt a lendület. Fél óra elteltével már két góllal vezetett, ezzel pedig gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést. Már csak azért is, mert a fordulás után sem kockáztatott a Szolnok, szinte minden erejét a védekezésre összpontosította.

Szerdán játsszák:
Videoton FC-Újpest FC 18.00 

Videók