10-ből 10 meccset nyert vár a Fradira - Magyar Kupa-sorsolás

Jó kis párosításokat hozott össze az Újpest legendája.


Sorsoltak a Magyar Kupában: Az OTP Bank Ligát vezető Ferencváros a Sényő ellen, a legutóbb döntőt játszó Puskás Akadémia a Pénzügyőr ellen lép pályára a 8. fordulóban.
 
Szanyó Károly korábbi élvonalbeli labdarúgó segítségével kisorsolták a Magyar Kupa 8. fordulójának párosításai. A legjobb 32 csapat között is egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Döntetlen esetén kétszer tizenöt perc hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj következik.  Az OTP Bank Liga mezőnyében szereplő 12 együttes továbbra is kiemelt volt, így a sorsolásnál ők nem kerülhettek össze.
 
A 8. fordulóban az NB I-es csapatok mellett talpon van még 8 NB II-es és 12 NB III-as alakulat is. Meglepetésre a Merkantil Bank Ligát vezető Gyirmót kiesett az alacsonyabb ligás III. kerületi TVE ellen. A megyei I. osztályt már egy csapat sem képviseli.
 
Izgalmas párharcokra lehet számítani a következő körben is, amit december 4-5-én rendeznek. A MOL Vidi FC Budafokon lép pályára, a Vasas a Debrecent fogadja. A Ferencváros a harmadosztályú Sényő vendége lesz, a Diósgyőr Budaörsre látogat. A címvédő Újpest a Kaposvár ellen játszik majd.
 
Az alacsonyabb vonalban szereplő klubok a pályaválasztók, illetve azonos osztály esetén az előbb kihúzott csapat játszhat otthon.
 
A legjobb 32 mezőnyének párosítása:
Kaposvári Rákóczi – Újpest FC
FC Ajka – MTK
Budafoki MTE – MOL Vidi FC
Budaőrs – DVTK
Vasas FC – DVSC
Pénzügyőr SE – Puskás Akadémia FC
Sényő FC – FTC
Szentlőrinc SE – Kisvárda
Tiszaújváros – Budapest Honvéd
Siófok – Paks
Iváncsa KSE – Haladás
III. kerületi TVE – Mezőkövesd
Érdi VSE – Andráshida SC
Tiszakécske – Füzesgyarmat
Sajóbábony – Taksony SE
Soroksár - Békéscsaba

Videók