Marco Rossi bizalmat szavazott az MTK tinédzserének

Vancsa Zalán is bekerült a válogatott keretébe.


A mindössze 17 éves Vancsa Zalán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe a Nemzetek Ligája A divíziójának első négy fordulója előtt.

Marco Rossi szövetségi kapitány az MTK Budapest tehetséges csatára mellett 26 játékost hívott meg a júniusi mérkőzésekre készülő keretébe, amelyben rajta kívül további három újonc szerepel Szappanos Péter, Spandler Csaba és Baráth Péter személyében, de ők korábban már együtt készültek a nemzeti együttessel.

"Nincs meglepetés Vancsát leszámítva, mert rajta kívül csak olyanokat hívtam meg, akikre korábban is számítottam. Varga Kevint sajnálom, hogy nem hívhattam meg, de semennyit sem játszik a Young Boysban. Ugyanez a helyzet Schön Szabolcs esetében, s bár őt meghívtam, de az első két mérkőzés során az U21-es válogatottban szerepel majd"
- indokolta a keret összetételét a pénteki sajtótájékoztatón az olasz szakember.

Az MTI érdeklődésére Vancsáról kifejtette, hogy "nem kell Josep Guardiolának vagy Jürgen Kloppnak lenni ahhoz, hogy meglássa valaki a tehetséget a fiatal támadóban, akinek kiváló alapsebessége van.

"Klubjában több játéklehetőséget is kaphatott volna, talán a kiesés elleni küzdelem miatt jutott neki kevesebb. Azért hívtam meg, hogy adjak neki egy jelzést. Egyértelműen üzenetet küldtem, mert a jövő a fiataloké. Tudniuk kell, hogy én és a stábon követjük őket. Kötelességem gondozni az ilyen fiatal tehetséget" - válaszolta Rossi, aki hozzátette Schönhöz hasonlóan eleinte ő is az U21-es válogatottban szerepel majd.

A kapusok tekintetében arról beszélt, hogy Gulácsi Péternek és Dibusz Dénesnek is szeretné megadni a lehetőséget, ezért azt tervezi, hogy két-két meccsen fog védeni mindkettő.

"Gulácsi és Orbán rengeteget játszott. Nem gondolhatjuk, hogy velük az idény végeztével még négy meccset lejátszathatunk" - jelentette ki az 57 éves tréner.

A védelem kapcsán Szalai Attiláról ejtett szót, elmondása szerint napi összeköttetésben van vele, ez alapján sokat javult az állapota, így abban bízik, hogy a Fenerbahce utolsó meccsein már ismét pályára léphet. Ugyanakkor megjegyezte, a keretben hat játékos tud belső védőként futballozni.

A csatárok közül az OTP Bank Liga gólkirályáról, Ádám Martinról beszélt bővebben:

"Ádám valószínűleg eligazol egy másik bajnokságba. Szerbia ellen csereként beállva jól dolgozott, de húsz perc alatt elfáradt, azaz neki állóképességben sokat kell még fejlődnie. A 31 gólnak viszont megvan az oka. Ugyan nincs kivételesen jó formában, de elkezdtünk vele egy közös munkát, amit folytatni akarunk" - mondta Rossi a Paks csatáráról.

Arra nem kívánt válaszolni, hány ponttal lenne elégedett, inkább úgy fogalmazott, ha kevés pontot is gyűjt a nemzeti csapat, de úgy érzi majd magát, mint egy éve Münchenben az Eb-csoportkört követően, akkor elégedett lesz. Felidézte, hogy akkor előre aláírta volna a két pontot a portugál, francia, német hármassal szemben, aztán mégis keserű volt a szája íze, mivel a németek íz perccel a vége előtt egyenlítve ütötték el a csapatát a továbbjutástól.

"Labdarúgóként sosem volt olasz válogatott, csak a harmadosztály U21-es válogatottságáig vittem, így meccsen még nem hallhattam az olasz himnuszt. Cesenában énekelni is fogom, mert olasz vagyok, de persze a magyart is. Engem nagyon meg fog hatni" - tekintet előre a hazája elleni mérkőzésre Rossi.

A magyar nemzeti csapat június 4-én az Eb-ezüstérmes angolokat fogadja zárt kapuk mögött, majd három nappal később az Európa-bajnok olaszok vendége lesz Cesenában. Június 11-én a németek következnek hazai környezetben immár nézők előtt, június 14-én pedig Anglia lesz az ellenfél Wolverhamptonban. A hazai bajnokságban szereplő labdarúgók május 23-án kezdik a közös edzéseket Telkiben, míg a hagyományos összetartás egy héttel később kezdődik.

A magyar válogatott kerete:

kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)

védők:
Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár), Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Nagy Zsolt (PAFC), Willi Orbán (RB Leipzig), Spandler Csaba (PAFC), Szalai Attila (Fenerbahce)

középpályások:
Baráth Péter (DVSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (AC Pisa), Nego Loic (MOL Fehérvár), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Barnsley), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Vécsei Bálint (Ferencváros)

támadók:

Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (FC Basel), Vancsa Zalán (MTK Budapest)

Borítókép: Sport365

Videók