Roderick Duchâtelet: "Efféle pletykák mindig is voltak és lesznek"

Az Újpest FC eladása kapcsán megszólt a klub belga tulajdonosa.


Roderick Duchâtelet elsőként az M4 Sporton január 6-án közölt interjúra reagált az ujpestfc.hu-nak, melyben egy belga újságíró nyilatkozott a családjáról, és annak üzleti ügyeiről.

„Ahogy az lenni szokott, a Stephane Vande Velde által közölt nyilatkozatok egyáltalán nincsenek alátámasztva valós tényekkel, vagy megfelelő információkkal az említett esetekkel kapcsolatosan. Afféle üres fecsegéshez hasonlítható, mint amilyen ittas emberek közt zajlik egy bárpultnál. Ha valaki utánajárna ennek az újságírónak, rögtön kiderülne, hogy Belgiumban az úriember nem mérvadó és nem veszik komolyan. Szakmai pályafutásának csúcsa a tegnapi, Magyar Televízióban való szereplés. Személyes bosszúhadjáratot folytat a családunk ellen, amiért nyilvánosan inkompetensnek neveztük, mivel pontosan az is.”

Mivel több téma is felmerült, ezért inkább tiszta vizet öntve a pohárba, a szurkolókat érintő kérdésekre, illetve szárnyra kapott pletykákra is válaszolt az Újpest FC tulajdonosa. Tehát következzen egy rövid kis interjú, amiben megpróbáltunk minden kérdést körbejárni

Mik a klub célkitűzései / tervei a tavaszi szezonra?

„Természetesen az európai kupaszereplést célozzuk meg.”

Milyen célokat tűzött ki a klub az új igazolásokra vonatkozóan?

„Minden posztra keresünk minőségi játékosokat, az őszi szezonhoz képest sikeresebb eredményeket kell elérnünk.”

Milyen újdonságokra számíthatnak a szurkolók a "hazatéréskor"?

„Nagyon örülünk, hogy a pályafűtés elkészültével végre visszatérhetünk a Szusza Ferenc Stadionba. A fejépületben shop, múzeum és étterem fog nyílni hamarosan. Ugyanide költözik a vadonatúj eszközökkel felszerelt rehabilitációs központ is, amelynek további lehetőségeket biztosítunk arra, hogy még eredményesebb munkát lehessen végezni mind az első csapat játékosaival, mind a második csapatban és az utánpótlásban szereplő labdarúgókkal. A terveink között szerepel a kerületi önkormányzattal megújult együttműködésre alapozva egyrészt több utánpótlás-játékos igazolása Újpestre, másrészt jelentősen bővíteni az Akadémia programját és oktatási programját egyaránt.”

Hírek keringenek arról, hogy a klub eladása folyamatban van, mondana erről pár szót?

„Efféle pletykák mindig is voltak és lesznek. A klub eladására akkor kerülhet sor, ha megfelelő árajánlat érkezik rá, ahogy az minden más labdarúgó klubnál is történik.”


Sport365.hu - Belgiumban is az Újpest eladásáról beszélnek

Társoldalunk az nb1.hu két napja jelezte hogy egyre biztosabb az Újpest eladása. Erről egyébként a tulajdonos Roderick Duchatelet 3 éve tárgyal folyamatosan és ezt maga ismerte el. Az M4 Sport Átigazolás című műsorában is téma volt tegnap a lila-fehérek sorsa. „A Duchatelet-féle üzletpolitika nem működik.


Borítókép: facebook/Roderick Duchatelet
Forrás: ujpestfc.hu

 

Videók