NB III: A magyar futsal-válogatott ikonja Mosonmagyaróvárra szerződött

A Bakony-csoport nyolcadik helyén álló Mosonmagyaróvári TE-nél nem volt népvándorlás a téli átigazolási időszakban. Siska Attila szerint tartják magukat ahhoz, amit már korábban elhatároztak.


Minimális mozgás volt a téli átigazolási időszakban eddig a Mosonmagyaróvárnál. A távozók oldalán öt név szerepel. Kovács Ákos, Kovács Milán és Böcskör Zsolt végleg távozott, míg a Csányi Dávid, Szabados Mihály párost kölcsönadták az alsóbb osztályban szereplő Jánossomorja együttesének.

A távozók helyettesítéséről gondoskodott a szakmai stáb. Zalaszentgrótról érkezett Kovács Zsolt, aki korábban Hévízen is játszott már az NB III-ban. A legnagyobb durranást azonban kétséget kizáróan Madarász János érkezése jelentheti. A 38 éves sokszoros futsal-válogatott játékos szerette volna kipróbálni magát a nagypályás labdarúgásban is: „Madarász János érkezése minket is meglepett, de az is, amilyen fizikai és mentális állapotban van. Fut, hajt, remekül futballozik. Kellemesen csalódtam eddig benne. Nem vártam volna ilyen teljesítményt tőle, korához képest kiváló.” – mondta Siska Attila a sport365.hu-nak.

A keretben számottevő változás tehát nem igazán történt, leszámítva Madarász érkezését, ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy ennek mi a valódi oka: „Nem abban látom a fejlődés lehetőségét, hogy időről időre változtatunk a keret összetételén. Ezt az évet végig dolgozzuk úgy, ahogy korábban elterveztük. Egyre több fiatal srác tűnik fel, akik bírják a felnőtt foci terhét. Továbbra is nekik lesz lehetőségük a bizonyításra. Látom bennük a lelkesedést, ők még álmodoznak. Ez pedig nagyon fontos a motivációjukat illetően.” - zárta gondolatait Siska Attila a sport365.hu-nak.

A Mosonmagyaróvárnál egyébként minden adott ahhoz, hogy a csapat az elvárásoknak megfelelően teljesíthessen tavasszal. Siska Attila elmondása szerint nincs kolbászból a kerítés, de ami van, abból nagyon jól kijönnek.

Pintarics Balázs

 

Videók