ZTE: új főszponzor érkezett a csapathoz

A Pharos 95 Kft. lett az új főszponzora az önkormányzat által nemrég visszavásárolt ZTE FC labdarúgóklubnak - jelentette be szombaton Zalaegerszegen a város polgármestere.


Gyutai Csaba elmondta: nehéz éveken van túl a jelenleg az NB II-ben szereplő zalaegerszegi klub, amelynek életében mától "új időszámítás kezdődik".

Devecz Miklós, a ZTE FC vezérigazgatója pénteken írta alá azt a megállapodást, amellyel a város önkormányzatához kerültek a zrt. többségi részvényei, s ezzel elindult egy konszolidációs folyamat.

Az egész klubot újjá kell építeni, új klubmodellre lesz szükség, a jelmondat pedig az, hogy vissza a gyökerekhez.

A ZTE nagy hagyományaira építve erős és hamarosan újra az első osztályban szereplő klub felépítése a cél - fejtette ki a polgármester.

Kitért arra is, hogy a jelképes összegért visszavásárolt részvények megvétele után elsődleges feladat volt a pénzügyi problémák megoldása, de az új főszponzor után további támogatókat is szeretnének szerezni.

"Zalában a ZTE-t támogatni rang volt" - mondta, ezért most is olyan szponzori háttér megteremtésén munkálkodnak, amely "hosszú távon biztosíthatja a ZTE jövőjét".

A Pharosszal egyelőre szponzori megállapodást írtak alá, de arról is tárgyalnak, hogy a cég belépjen a ZTE tulajdonosi körébe, erősítve ezzel az anyagi hátteret. Devecz Miklós is hangsúlyozta: vissza akarnak térni a gyökerekhez, hogy "újra egy szerethető csapatunk legyen, amelyre büszkék lehetünk".

Ennek érdekében olyan csapatot kívánnak felépíteni, amely elsősorban a saját nevelésű futballistákra alapoz.

Végh Gábor, az építőipari Pharos 95 Kft. tulajdonosa, ügyvezetője elmondta, a legfontosabbnak ő is az utánpótlás-nevelést tartja, de javítani szeretnének a zalaegerszegi pálya környezetén és infrastruktúráján is.

Szponzori szerződésük egyelőre egy évre szól.

Vigh László fideszes országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón azt mondta: a politika mindent megtesz azért, hogy a sport megmaradjon, a zalaegerszegi klub rentábilisan tudjon működni.

Szeretnének minél több szponzort behozni, de leginkább egy olyan nagy támogató kellene, amely hosszú távon biztosítaná a klub nyereséges működését.

Videók