Zsolnai: "Jó döntés volt a Puskás Akadémiát választanom!"

Zsolnai Róbert jól érzi magát Felcsúton, és bizakodóan várja a tavaszt, de úgy véli, nehéz dolga lesz a csapatnak, h meg akarja őrizni az első helyet az NB II Nyugati-csoportjában.


Róbert mind a 15 mérkőzését végigjátszotta a Puskás Akadémia csapatában, amely az őszi szezonban sikert sikerre halmozott: veretlenül, hat pont előnnyel áll az NB II Nyugati-csoportjának élén. A házi góllövőlistát 9 góllal vezető - a bajnokságban holtversenyben a második - csatár életében az ősz számtalan szép, és egy örökre emlékezetes pillanatot hozott.

"Kislányom, Blanka karácsony napján volt két hónapos, most minden körülötte forog. Okos lány, az máris látszik, hiszen átaludja az éjszakáit, ráadásul úgy időzítette az érkezését, hogy amikor a legtöbb gondoskodást igényli, az a hosszabb téli szünetre esik". 

"Őszintén megmondom, a bajnokság előtt aláírtam volna egy ilyen őszt. A csapat teljesítményére nem nagyon találok szavakat, az, hogy veretlenül, az első helyen végezve zártuk az NB II őszi szezonját, minden képzeletet felülmúló. A magam teljesítményével sem vagyok elégedetlen, hiszen végeredményben vezetem a házi góllövőlistát. Persze lehetett volna jobb is, egy kis hiányérzet maradt azért bennem, de tegyük hozzá, hogy egy térdsérülés után tértem vissza. Talán két gólomat emelném ki, ami számomra különösen emlékezetes: Sopronban egy nagyon kiélezett mérkőzésén tudtunk győzni 1-0-ra az én találatommal, illetve Zalaegerszegen jó hangulatú, sok néző előtt megrendezett bajnokin sikerült bevennem az ellenfél hálóját."

"Nagyon jó döntést hoztam, amikor elköteleztem magam a Puskás Akadémia mellett. Biztos háttér mellett focizhatunk hétről hétre, és mind az edzői stáb, mind az edzések a legprofibbak. Nagyon jól érzem magam Felcsúton, megtaláltam a számításomat. Január 10-én találkozik újra a keret, akkor kezdjük el újra a közös munkát. A tavaszról szólva azt mondanám, hogy maradjunk a földön, még egy olyan remek szezont, mint az őszi volt, nagyon nehéz lesz produkálni, de ha elkerülnek minket a sérülések, és mindent megteszünk a sikerért, akkor van esélyünk arra, hogy megőrizzük az első helyünket" - tekintett előre a tavaszra Zsolnai Róbert.

Videók