Nem a kirúgott edzőé volt a keret legendás focicsapatunknál

Beismerő nyilatkozatot adott a volt magyar bajnok sportigazgatója.


Szerdán, első edzése előtt beszélgetett a zaol.hu Dobos Barna edzővel és Sallói István sportigazgatóval:
 
"– Mindig váratlan egy ilyen megkeresés, amilyet most kaptam, ráadásul eléggé régóta dolgozom már a DPASE csapatánál – kezdte Dobos Barna. – Közben is akadtak lehetőségek, de dunaújvárosiként maradtam csapatomnál. Azt tudni kell, hogy az elmaradt szponzori bevételek miatt a klub nehéz helyzetbe került, ám stabilizálódott a helyzet.
 

Dobos Barna – ha nagyon hivatalosak szeretnénk lenni, akkor dr. Dobos Barna – az UEFA PRO licenc mellett felsőfokú gyógyszerész és közgazdász végzettséggel rendelkezik.
 
– Megkerestek azzal a feladattal, hogy szeretnék, hogy a ZTE FC ismét az élvonalba kerüljön, ami már egy olyan kihívás volt számomra is, amin nem sokat kellett gondolkodnom, és elvállaltam – folytatta az új szakvezető, akitől azt is kérdeztük: tervezi-e átalakítani az együttest, amit elődjétől kapott. – Első feladatom, hogy testközelből is megismerjem a csapatot és felmérjem a játékosok fizikális és mentális állapotát, valamint minél előbb megtaláljam a legideálisabb felállási formát, ahol a legjobban tudnak teljesíteni. Megnéztem a ZTE eddigi meccseit, kezd kialakulni a fejemben pár elképzelés, amit a napi munka során fogunk begyakorolni.
 
Dobos Barna szerződése a nyárig szól. Sallói István sportigazgatót arról kérdeztük: miért érezték úgy, hogy váltani kell, és miért éppen Dobos Barnára esett a választásuk.
 
– Nagy Tamásnak nem volt saját stábja, nekem kellett azt is kialakítani. Így került a vezetőedző csapatába Gaál Miklós, Vlaszák Géza és Gombos Zsolt, akiket értékes szakembereknek tartunk – kezdte Sallói István. – Olyan vezetőedzőt kerestünk, aki elfogadja őket és habitusával, munkamódszereivel beleillik ebbe a közegbe. Dobos Barnát ismerem, együtt végeztünk a pro-licences tanfolyamon, és dolgoztunk egy rövid ideig együtt Dunaújvárosban. Biztos vagyok benne, hogy alkalmas a feladatra. Itt szeretném elmondani: soha nem úgy döntök, hogy ki a barátom. Nagy Tamással is baráti kapcsolatom volt, és még vagy 20-30 edzővel. Fontosabb, hogy kivel milyen munkakapcsolatot lehet kialakítani, mennyire alkalmas a feladatra. Tamással már ideérkezésem előtt megegyezett Végh Gábor többségi tulajdonos, de elmondása szerint Dobos Barna neve is a kalapban volt már a nyáron. A tulajdonos felajánlotta, sportigazgatóként megvétózhatom a döntését, de nem tettem. Abban maradtunk: a válogatott szünetben értékelünk. És most a tulajdonos úgy döntött, hogy váltani kell. Mert egyértelmű cél a feljutás.
 

Totális háború: elképesztő vád a ZTE elnöke ellen - NB2.hu

Totális háború: elképesztő vád a ZTE elnöke ellen

– Miért csak az utóbbi két napban mondták ki ezt ilyen egyértelműen?
– Nagy Tamás kérése volt, hogy ne tegyünk rá és a játékosokra nagy terhet. Ebben nem egyezett a véleményünk, mert én nem a 6. helyezésért akartam idejönni, hanem hogy a ZTE FC-t az élvonalba juttassuk. Az tény, hogy az érkezésem előtt még nem volt szó a feljutásról. Én viszont azzal vállaltam el, hogy ha nem is erőből (tehát nem korlátlan pénzügyi kerettel) de megkapom a támogatást, hogy feljutásra alkalmas keretet alakíthassak ki. Nagyon sok munkám volt a tulajdonossal abban, hogy feljutó esélyes keretet hozzunk össze. Az idő rövidsége miatt Tamást ebbe nem vontuk bele, én vállaltam minden felelősséget. Normális esetben a vezetőedző filozófiája alapján kell kialakítani egy keretet, a klub céljainak megfelelően. Erre most nem volt idő, de hiszünk benne, hogy nagyon jó keret állt össze. A gyenge pont, hogy sok az új játékos, de így is alkalmas a célok elérésére. Mostanra látni akartuk, mi az a játékrendszer, stílus, amire építhetjük a játékospolitikánkat, hogy esetleg hol kell a télen még erősíteni. Az első hét forduló alapján viszont úgy láttuk, ez nem alakult ki. Ezért döntött a tulajdonos a váltás mellett. Dobos Barnának az eredményesség mellett ez a feladata, hogy előre dolgozva, egyre erősebb keretünk lehessen. Hiszek az egerszegi futball felemelkedésében, mert minden adott egy profi klub felépítéséhez."

Videók