NB II: A katasztrofális talaj is nehezítette a kis Loki dolgát

Kondás Elemér, a DVSC-DEAc vezetőedzője a REAC elleni 0-0-s döntetlent követően a Naplónak nyilatkozva elmondta, a katasztrofális talaj is befolyásolta a mérkőzés menetét.


 Kondás Elemér így értékelte a REAC elleni 0-0-s döntetlent a Naplónak:

- Katasztrofális pályán voltunk kénytelenek futballozni, ami zavarta a mérkőzés menetét is, hiszen nem tudott folyamatos játék kialakulni. Helyzeteink főleg nekünk voltak, a legnagyobb ziccert is mi hagytuk ki, összességében tehát megnyerhettük volna a találkozót. A csapat együtt dolgozott, mindenki hozzátette a magáét. Sok technikai hibával játszottunk az említett probléma miatt, ettől függetlenül örülünk a megszerzett pontunknak.

 

Videók