NB II: veszélyben a Vasas? - eredmények, tabella

Egyik dobogós sem nyert.


Továbbra is gödörben van a Vasas, a piros-kékek attól a Kazincbarcikától szenvedtek vereséget, mely csapatot a hétközi kupameccsen simán verték. Szép kis gólesőt hozott a Dorog-Győr találkozó. Az életéért küzdő Monor nagyon fontos találkozót nyert meg, az eddigi legnagyobb meglepetés a ZTE sima veresége. A Vác döntetlennel avatta fel a ráncfelvarráson átesett stadionját. 

Nem tudta teljes mértékben kihasználni a Gyirmót a Békéscsaba pontvesztését, illetve a ZTE vereségét. A listavezető ugyanis csak 2-2-t ért el az életéért, azaz a bentmaradásért küzdő Siófok ellen. A várakozásoknak megfelelően a hazaiak szerezték meg a vezetést Szarka révén, de már az gyanús volt, hogy 59 percet kellett várni erre a találatra.  Aztán 7 perc alatt fordítottak a siófokiak és úgy tűnt, hogy a forduló legnagyobb meglepetését szállítják, ám a 90. percben, tizenegyesből, Nagy szállította legalább az egyik pontot a listavezetőnek. 
 
Mintha megérezte volna a csapat vesztét a Nyíregyháza Facebook-oldalának a szerkesztője, hiszen arról adott hírt még pénteken, hogy „Kevés csapat van az NB-II-ben mely ellen a korábbi találkozókat tekintve a Szpari mérlege negatív. A Balmazújváros az egyik ilyen, mely a két gárda eddigi nyolc összecsapása közül ötöt megnyert. Kétszer győzött a Nyíregyháza, mindkétszer hazai környezetben, idegenben pedig egyszer sikerült pontot szerezni.”
 
Nos, a múltidéző jóslat bevált, hiszen 2-1-re nyertek a hazaiak, akik két fontos dolognak is örülhetnek így. Egyrészt, sikerüknek köszönhetően kissé elléptek a veszélyes zónától, másrészt Bekő Balázs vezetőedző irányításával megszerezték az első győzelmüket.
 
A Szpari viszont – nem tudni meddig, de pillanatnyilag – kiesőjelölt lett…
 
Balmazújváros–Nyíregyháza Spartacus 2–1 (Berki 30. –11-esből, Kóródi 84., ill. Kártik 49.)
Budafoki MTE–Ceglédi VSE 1–2 (Filkor 29., ill. Preklet 10., Oldal 74.)  
Budaörs–Zalaegerszegi TE FC 2–0 (Csiki 13., Sajbán Máté 37.) 
Dorogi FC–ETO FC Győr 4–3 (Lénárth 21., Mészáros 55., Szedlár 68., Vígh Á. 89., ill. Jakab 18., Debreceni 60.) 
Tiszakécske–Kaposvári Rákóczi 2–1 (Kocsis G. 9., Batizi-Pócsi 67., ill. Szakály A. 26.) 
Kazincbarcika–Vasas FC 2–1 (Kanalos 3., Lukács R. 53., ill. Bévárdi 23.) 
Mosonmagyaróvári TE–BSS Monor 0–2 (Szuhodovszki 15., Palincsár 29.) 
Soroksár SC–Csákvár 1–1 (Kundrák 43., ill. Bobál G. 13.) –  Kiállítva: Kiprich D. 88. (Csákvár)
Vác FC–Békéscsaba Előre 1–1 (Zsolnai R. 86., –11-esből, ill. Szélpál 91.) –  Kiállítva: Szalai D. 49. (Békéscsaba) 
Gyirmót FC Győr–BFC Siófok 2–2 (Szarka 59., Nagy P.  90. –11-esből, ill. Zamostny 61., Elek B. 69.) 
 

Videók