NB II: lenyelte a nyelvét, folytatta volna a meccset

Nem sokon múlt a tragédia a Zalaegerszeg-BKV Előre NB II-es mérkőzésen. Simonfalvi Gábor egy ütközés után maradt a földön, lenyelte a nyelvét és húsz másodpercig oxigénhiányos állapotba került. A csapatorvos szerencsére gyorsan kapcsolt.


 "Arra emlékszem, hogy ütköztem és azt követően mindenki körüláll. Számomra az egész nem tűnt többnek, mint egy másodpercnek, amíg nem voltam eszméletemnél" - nyilatkozta Simonfalvi, aki saját lában hagyta el a pályát.

A  mérkőzés után átértékelte ugyan a dolgot, de először hallani sem akart a cseréről. Dr. Magyar László csapatorvos azonban nagyszerűen mérte fel a helyzetet és nem engedte a játékosnak hogy folytassa a mérkőzést.

"Lenyelte a nyelvét, és amikor odaértünk hozzá, ez már nyilvánvaló volt, hiszen lila volt az arca és nem lélegzett. Legalább húsz másodpercig oxigénhiányos állapot állt fenn, s ebben az esetben nem szabad kockáztatni. Még akkor sem, ha vissza akart menni, mert ő úgy érezte, de ez nem játék, itt emberéletről van szó." - összegezte a történteket a csapatorvos.

Videók