NB II: Kiprich József a Kazincbarcika új trénere!

Igazi sztáredző veszi át az NB II Keleti csoportjának 14. helyén álló Kazincbarcika vezetését! A borsodiak kispadjára a legutóbb Tatabányán dolgozó Kiprich József ül le.


A hétvégi szolnoki ponthullajtás után lemondott posztjáról Szabó János, a KBSC NB II-es labdarúgó csapatának vezetőedzője, aki a jövőben ismét az utánpótlás nevelés területén dolgozik majd.

A szakember kezdetben utánpótlás nevelési igazgatóként tevékenykedett a barcikai klubnál, majd 2011. májusától a felnőtt csapat trénere volt.

Az idei szezonban a bajnoki rendszer átalakítása miatt nagyon éles harc folyik a második vonalban. A nyári időszakban ennek megfelelően a KBSC keretét is megerősítették, de az erőteljes átalakítást követően sem jöttek eddig az eredmények, így a vezetőedző felajánlotta lemondását.

A klub tulajdonosa ezt - a körülmények mérlegelését követően - elfogadta, majd négy lehetséges edző-jelölttel tárgyalt a folytatásról.

Ennek eredményeként a csapat új trénere, az egykori kiváló válogatott labdarúgó Kiprich József lett. A szakember legutóbb a Duna FC Tatabánya edzője volt, onnan nyáron távozott közös megegyezéssel. Ezt megelőzően az NB II Nyugati csoportjában bajnoki címet szerzett a Gyirmót csapatával.

A szakvezetővel egy éves megállapodást kötött a KBSC, az egyértelmű elvárás pedig, hogy a csapat az első hatban végezzen.

Kiprich József kedden délelőtt kezdi el munkáját a vegyész városban, így a szerdai Újpest elleni Magyar Kupa találkozón már Ő ül a majd a KBSC kispadján.

Videók