NB II: Szapor Gábor lett a Vasas új vezetőedzője

Tegnap délután a Vasas Futball Kft. irányítói december 31-ig szóló szerződést kötöttek a szakemberrel, és a megállapodás tartalmazza a hosszabbítás lehetőségét is.


Az új vezetőedző végzettsége szerint testnevelő tanár és labdarúgó szakedző, diplomáit a TF-en szerezte meg. Szapor Gábor az ezredforduló tájékán a Diósgyőr és a Pécs csapatát dirigálta az NB I-ben, majd a Vasas U19-csapatát irányította egészen 2002 őszéig, ekkor az NB I B-ben szereplő felnőtt gárdánk kispadjára is leült, és együttesünk játékjogának felfüggesztéséig ő volt a vezetőedző. Néhány évvel ezután az U19-es válogatott szövetségi edzőjeként az MLSZ alkalmazásában is állt, ezen kívül külföldön és több alsóbb osztályú együttes kispadján is megfordult.

- A szakmai munka újdonsült irányítóját – közvetlenül a szerződéskötés után – először arról kérdeztük, mikor történt az első kapcsolatfelvétel a Vasassal, hogyan zajlott a folyamat?
"A múlt hét elején keresett meg Varga Endre, majd vele és cégvezető társával Christian Krauttal többször is beszéltem. Vázolták az elképzeléseiket és korrekt módon tájékoztattak arról, hogy rajtam kívül több más hazai, illetve külföldi szakemberrel is tárgyalnak, a végső szót pedig a tulajdonos mondja majd ki. A hét második felében érkezett Budapestre Michael Budzinski, vele akkor egy többórás elemző beszélgetést folytattam, majd ma koradélután telefonált Varga Endre, hogy megszületett a végső döntés, én leszek a vezetőedző."

- Miért volt szimpatikus az ajánlat, amit a Vasastól kapott?
"Jó tíz évvel ezelőtt emlékezetes és szép időszakot töltöttem a Fáy utcában, azóta közel áll a szívemhez a klub. A német tulajdonossal folytatott beszélgetés pedig meggyőzött arról, hogy nem hirtelen szándék vezérli őket Magyarországon, hosszú távú és kiérlelt anyagi, szakmai valamint marketing tervvel rendelkeznek a Vasassal kapcsolatban."

- Mi az, ami szakmai téren megfogta Önt ezekben?
"Tanárember vagyok, emellett hosszú éveket töltöttem az utánpótlásnevelés területén válogatott és klubszinten egyaránt. A fiatalok beépítését a felnőtt csapatba minden eddigi állomáshelyemen kiemelt helyen kezeltem, tisztába vagyok ennek a jelentőségével és összes nehézségével. A Vasasban ez most az egyik elsőrendű feladat, alacsony a keret átlagéletkora, nemcsak a magyar játékosoké, hanem a tulajdonos kapcsolatai révén érkezett több tehetséges brazil fiúé is, emellett a Vasas Kubala Akadémia legjobbjainak is szeretnénk lehetőséget biztosítani.
Úgy gondolom van gyakorlatom ezen a téren. 2002 őszén amikor Haász Sándorral közösen irányítottuk a Vasast, számos olyan ifjú futballistának adtunk játéklehetőséget, akiket előzőleg én edzettem az ifiben. Büszkén mondhatom, hogy közülük a későbbiekben egy csapatnyi labdarúgóból lett NB I-es játékos. Azt hiszem Pál Andrást nem kell bemutatnom a sportágban kicsit is jártasaknak, de Ködöböcz Csaba, Kiss Károly, Csopaki István, Makra Zsolt, Selczer Roland, Makrai László is számos elsőosztályú szereplést tudhat magáénak."

- A mai Vasassal kapcsolatban milyen ismeretei vannak?
"Most vasárnap is kint voltam az Illovszky-stadionban, de láttam a Szolnok és Fradi II. elleni győztes találkozókat is, és bármilyen hihetetlennek is tűnik, még a nyáron, pusztán szakmai kíváncsiságból, néhány Joaquim Machado Gonçalves által vezetett tréninget is megnéztem. A korosztályos válogatottból jól ismerem Katona Mátét – volt benne részem, hogy odakerült –, és nem ismeretlen számomra például Görgényi Dávid sem."

- Az ideiglenesen megbízott szakvezetővel, Tóth Andrással találkozott már?
"Andrást tíz éves kora óta, még a Honvéd serdülőből ismerem. Aktív pályafutása során megbízható futballistának tartottam, örülök neki, hogy akárcsak Fernando Festa, a stábba fog tartozni. Nagyon remélem, hogy sikeresen dolgozunk majd együtt."

- Nyilván az sem volt utolsó szempont a német tulajdonos döntésénél, hogy egyaránt kiválóan beszél angolul és németül is. A kommunikációval így nem lesz gondja…
"Édesanyám tartotta fontosnak és mondogatta mindig, hogy fiam legalább egy nyelvet tanulj meg. Felnőtt fejjel tapasztaltam meg, hogy mennyi hasznát látom ennek az életben. Nélkülözhetetlen volt számomra a nyelvtudás a kilencvenes években, amikor tanulmányútjaim során az 1. FC Kaiserslautern többször is fogadott. Ott tanultam meg egy életre, hogy a „németes” munkamorál és munkatempó az érvényesülés, az egyről kettőre jutás záloga. Ez a szellemiség fogott meg a Budzinski úrral folytatott beszélgetés során is. Ő egyértelművé tette, hogy teljes bizalommal van munkatársai munkája iránt, amit itt Magyarországon, a Fáy utcában végeznek, és reményei szerint ennek első eredménye az idény végén a feljutás lesz. De még egyszer hangsúlyozom, benyomásom szerint olyan tulajdonosa van a Vasasnak, aki távlatokban gondolkodik, és ez számomra döntő volt a poszt elfogadásakor."

Videók