Komoly bejelentést tettek Rudolf Gergellyel kapcsolatban

Meghatározó döntés.


 
A másodosztályú Szpari közleményét változtatás nélkül közöljük.
 
 
"Ahogy az a félévzáró szakmai értékelésben is elhangzott: lesznek változások a Szpari keretében. Az ott is megfogalmazottaknak megfelelően érkezők, távozók és maradók, azaz jelenlegi szerződésüket meghosszabbítók is lesznek a téli átigazolási időszakban. Néhány kérdés már most, Karácsony előtt eldőlni látszik.
 
Örömhír, hogy a keret tagjai közül többen is jelezték, hogy a jelenleginél hosszabb távra is szívesen elköteleznék magukat klubunkkal. Többükkel is közel a megállapodás. Van, akivel már kezet is fogott sportigazgatónk és már csak a papírmunka van hátra. Ahogy bármelyikükkel írásban is megtörténik a megállapodás, természetesen azonnal nyilvánosságra hozzuk a hírt! 
 
Tavasszal nem a 4. helyen telelő Nyíregyháza Spartacus mezében futballozik majd Hermány Bence, Rudolf Gergely és Rezes László. A három játékossal való egyeztetés után mindegyikükkel az a közös döntés született, hogy eligazolhat. Végleges szerződésbontás akkor lesz majd, ha az is eldőlt, melyikük hol folytatja pályafutását. A huszonhét éves kapus, Hermány Bence két mérkőzésen szerepelt az ősszel és három gólt kapott; a tavasszal harmincharmadik születésnapját ünneplő Rudolf Gergely tizenegy meccsen egyszer talált be; míg az ősszel a harmincat betöltött Rezes László tizennyolc találkozón háromszor volt eredményes. Mindhárom labdarúgónak köszönjük mindazt amit a Nyíregyháza Spartacusért tettek.
 
Természetesen érkezőkre is számíthatunk, hiszen a Szpari illetékesei gőzerővel folytatják a tárgyalásokat. A jelöltek között vannak olyan futballisták, akiket már régóta figyel a stáb, de olyanok is, akik maguk jelezték, hogy látva a Nyíregyházán folyó munkát, szívesen csatlakoznának a Spartacus-hoz. Az erősítések az eredeti elképzeléseknek megfelelően alakulhatnak, néhány poszton a nagyobb versenyhelyzet megteremtése és ezzel a hatékonyság növelése a cél. A tervek szerint 3-4 olyan új játékos kezdheti majd meg a felkészülést a csapattal január 8-án, aki éhes a sikerre és saját csapatában jó ideje bizonyítja is tudását. Neveket természetesen csak akkor árulunk el, ha szerződések végére pont, aljára pedig aláírás került."
 

Légióscsábítók: újabb nagy igazolásra készül a Fradi! " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Rengeteg hírről számolhattunk már be a Ferencvárossal kapcsolatban, azóta mind a lehetséges érkezőkről, mind az esetleges távozókról közölt információink bejárták a magyar sajtót - jelezte az nb1.hu. Most itt a legújabb hír: az nb1.hu megtudta, hogy az FTC vezetői ismét a fejükbe vették, hogy megpróbálják hazacsábítani az éppen Kínában focizó Huszti Szabolcsot.

Videók