Idegenben nyert a Budafok a Győri ETO ellen

Szabó Máté gyönyörű gólja tette biztossá a győzelmet a hosszabbításban.


A hosszabbításban lőtt góllal nyerte idegenben mérkőzését a Budafoki MTE a Győri ETO ellen, vasárnap délután a Merkantil Bank Liga 15. fordulójában.

A mérkőzésről a Budafoki MTE beszámolóját változtatás nélkül közöljük:

Csak a 91. percben dőlt el végleg. Akkor, amikor Szabó Máté addig-addig cselezett balról befelé, amíg megtalálta a lövőhelyzetet a győri védők között és éles szögből, mintegy tíz méterről a kapu bal oldalába tekert. Játékosaink fáradtan, de boldogan ugrottak egymás nyakába, a vendégszektorból pedig zúgott a taps. Értékes, nagyon értékes három pont lett a miénk az ETO Stadionban egy olyan hét zárásaként, amikor minden erőnkre és energiánkra szükség volt a sikerekhez.

A győri mérkőzés első helyzetei a hazaiak előtt adódtak, de Marius Harizopulosz nem talált kaput, Gránicz Patrik lövésénél pedig, amikor a labda a bal alsó sarokba tartott, Póser Dániel nagyszerű mozdulattal szögletre mentett. A 9. percben pedig Gohér Gergő bal oldali beadása után megszereztük a vezetést, a kapu elé jó ütemben érkező Ihrig-Farkas Sebestyén néhány méterről sodorta a labdát a gólvonalon túlra. (0-1)

Három perccel később az ETO válaszolhatott volna, de Hidi M. Sándor próbálkozásánál Póser lábbal hárított, a félidő feléhez közeledve pedig Horváth Zoltán emelése után tisztázott Romić Danijel. Az eredmény szerencsére nem, a játék viszont kiegyenlítetté vált ezután, a zöld-fehérek kezdeti lendülete elfogyott, a mieink pedig szervezett futballal őrizték az előnyt.

A szünetben vezetőedzőnknek, Csizmadia Csabának kényszerűségből változtatnia kellett a védelem összetételén: a rosszullétre panaszkodó Króner Martin helyét Vaszicsku Gergő vette át, de a váratlan csere nem okozott zavart csapatunknál. Sőt, a 47. percben a Szabó passza után Kovács Dávid lépett ki ziccerben, ám lövése elakadt Horváth Tamás kapusban. Az ETO csak távoli lövésekig jutott, komolyabb helyzetet ebben az időszakban nem volt képes kidolgozni a kapunk előtt, köszönhetően játékosaink harcos és fegyelmezett munkájának.

A 66. percben nagy lépést tettünk a győzelem felé. Egy védelmi hibát követően Ihrig-Farkas ment el a jobbszélen, lövését a sárga lapos védő, Vári Barnabás kézzel blokkolta, amiért a győri játékos piros lapot kapott, a mieink pedig büntetőt végezhettek el. Csapatkapitányunk, Kovács Dávid nem hibázott, okosan a jobb alsó sarokba lőtt és megduplázta előnyünket. (0-2)

A győriek becsületére váljon, hogy emberhátrányban sem adták fel, bizonyos időszakokban nyomás alá helyezték a védelmünket és a 76. percben, a csereként beállt Lovrencsics Balázs találatával szépítettek. (1-2) A hajrában a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, de nem volt benne a mérkőzésben, hogy sikerül egyenlíteniük, mert a kapunkra nem jelentettek veszélyt. Önfeláldozóan, az utolsó erőtartalékokat mozgósítva, görcsökkel küzdve őriztük a vezetést, méghozzá sikerrel. A hosszabbítás perceiben Szabó Máté szépségdíjas gólja (1-3) pedig a nyugtató pirulát jelentette.

8 nap, 3 mérkőzés, 3 győzelem. 6 bajnoki pont és továbbjutás a Magyar Kupában. Folytatás jövő vasárnap a Szombathelyi Haladás ellen, a BMTE Stadionban.

 

Merkantil Bank Liga, 15. forduló
ETO FC Győr-Budafoki MTE 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Lovrencsics B. ('76) ill. Ihrig-Farkas ('9), Kovács D. ('66 - büntetőből), Szabó M. ('91)
Kiállítva: Vári ('65)

Győr: Horváth T. - Kovács K., Bagi, Vári, Kalmár O. - Harizopulosz (Lovrencsics B. '55.), Hidi M. - Gránicz, Andrić (Simon M. '62.), Szánthó - Horváth Z. (Szabados '69)
Vezetőedző: Boér Gábor

BMTE: Póser - Opavszky, Króner (Vaszicsku, a szünetben), Romić, Gohér - Micsinai, Oláh B. (Margitics '66) - Ihrig-Farkas, Kulcsár K. (Horváth R. '53), Szabó M. - Kovács D.
Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Borítókép: BMTE.hu

Videók