Három gólos hátrányból próbált feltámadni az Ajka, de a Baja nyert

Hiába vezetett Bognár György csapata már három góllal is Ajkán, a végén mégis izgulnia kellett a bajai együttesnék a negyedik helyért vívott bajnokin.


Már az első félidőben eldőlni látszott a meccs, sőt a 71. percben sokan már le is fújták volna a találkozót, amelyen az utolsó tíz percben végül egy gólra felkapaszkodott az Ajka, de a vége így is vendég győzelem lett.

Ness Hungary NB II, Nyugati csoport, 20. forduló

FC Ajka – Bajai LSE-Kaló-MÉH 2-3 (0-2)
Ajka, 200 néző. Vezette: Kovács (Kepe, Kulman).
Ajka: Jánosa – Péter, Pothárn, Pákai, Gunther – Rácz, Kottán, Horváth – Szabó L., Mihalecz, Gaál. Edző: Artner Tamás
Baja: Herbert – Villám, Csanádi, Forgács, Burucz – Domokos, Szöllősi, Micskó Nagy, Fröhlich, Varga. Edző: Bognár György
Gólszerző: Gaál (83.), Pothárn (91.) illetve Fröhlich (25.), Forgács (40.), Balázs (71.)
Sárga lap: Villám, Kottán, Major.
Piros lap: Major

Edzői nyilatkozatok
Artner Tamás: – Tipikusan olyan mérkőzés volt, ahol az ellenfélnek minden sikerült, nekünk pedig semmi.
Bognár György: – Két egyforma képességű csapat meccsén csak az első félidőben fociztunk, aztán viszont ráültünk az eredményre.

Jó iramban kezdtek a csapatok, ám gyorsan kiderült, hogy a kapuk előtt elfogyott a tudományuk. A 25. percben Villám a vendégtérfél közepéről csavart kapu elé, az ajkai játékosok “szemmel verése” közben Fröhlich az ötös sarkáról lőtt a kapu közepébe, 0-1. A 32. percben Pákai és Nagy csapott össze a 16-oson belül, a játékvezető továbbot intett, az ellentámadás végén Villám és Gaál futott versenyt, elestek, a bíró büntetőt ítélt. Mihalecz lövése a jobb kapufáról vágódott a mezőnybe.
A 40. percben a kivágott labdát Nagy rosszul találta el, az a meglepett Forgács fejére szállt, aki 14 méterről a hálóba bólintotta, 0-2. A 71. percben a bal oldalon Balázs kapott remek ütemben labdát, könnyedén gurított el Jánosa mellett, 0-3. A 83. percben Mihalecz okosan az érkező Gaál elé gurított, aki 12 méterről nagy gólt lőtt, 1-3. Nyolc perc múltán Pákai fejelt, Herbert hatalmas bravúrral védett. A 91. percben Pothárn játszotta magát tisztára, és 22 méterről óriási gólt lőtt, 2-3.

Forrás: naplo-online.hu

Videók