Győzött, és megkezdte a felzárkózást a Tatabánya

A Ness Hungary NB II Nyugati csoportjában a hetek óta bukdácsoló Tatabánya fogadta az FC Ajka csapatát.


A három gólt hozó mérkőzést a hazai gárda kezdte jobban, Demének köszönhetően már a 8. percben vezetett Artner Tamás együttese ellen a Tatabánya. Tíz perccel később azonban már a vendégek előtt is komoly lehetőség adódott, Mihalecz gólját azonban les miatt érvénytelenítette a játékvezető, Pintér Csaba. Habár innentől kezdve az Ajkának sikerült enyhe mezőnyfölényt kialakítania, nem volt újabb egyenlítési lehetősége a vendégcsapatnak. Az 59. percben egy hazai kontratámadást követően a menteni igyekvő Pákai lábáról újra a vendégek hálójába került a labda, ezzel már 2-0-ra vezetett a Tatabánya. Az utolsó 25 percben megint a veszprémi együttes játszott jobban, a 74. minutumban Mihalecz újra betalált, ezúttal szabályosan. Mivel a következő támadások már nem módosítottak az eredményen, hat hét után végre megint három pontnak örülhetett a házigazda. Az FC Ajka 19 pontjával az 5. helyen áll a csoportban, 18 ponttal a 6. Herédi csapata.

Enternet-FC Tatabánya – FC Ajka 2-1 (1-0)
Tatabánya, játékvezető: Pintér Csaba
Entenet-Fc Tatabánya: Dombai A., Almási, Bencze, Farkas, Köntös, Szalai (Kollár 46′), Kovács (Vass 81′), Dombai V., Deme, Farkas, Kocsis (Folmer 70′).  Vezetőedző: Herédi Attila.
FC Ajka: Jánosa, Sallér, Subicz, Pákai, Gunther, Szabó (Major 57′), Kottán (Horváth 84′), Pothárn, Páli (Gaál 46′), Mihalecz, Hegyi. Vezetőedző: Artner Tamás.
Gólok: Deme (8.), Pákai (60., öngól), illetve Mihalecz (74.)

Videók