Ferencváros: megvannak a jövő emberei

Lipcsei Péter, az FTC II NB II-es csapatának edzője egyre rutinosabb tréner, elmondása szerint sok tapasztalatot szerzett már és megtanulta játékosból edzőként figyelni az eseményeket.


Lipcsei az FTC II trénereként az NB II Nyugati csoportjában jelenleg hetedik helyen áll a csapataával, ami lényegesen jobb helyezés, min a tavalyi tizenkettedik hely. Elmondása szerint sokat fejlődött, felfogása megváltozott, amire szüksége is volt, hizen véleménye szerint edzői pályájának kezdetén még inkább játékostársként viszonyult a csapatához, ami nem mindig sült el jól, mára ezt túllépte és ha kell kemény és szigórú is a labdarúgóival.

Lipcsei csapatában szerepel a télen a Szeged 2011-től az FTC-hez igazoló Batik Bence is. A 18 éves szegedi fiút nagy ígéretnek tartja edzője. "Bence kvalitásaihoz nem férhet kétség, de bőven kell még erősödnie, izmosodnia. Sajnos sokat sérült, szerdán például a térdével adódtak gondok, úgyhogy most egy ideig nem számíthatok rá. Legutóbb a Videoton II. ellen játszattam, akkor belső védőként hiba nélkül futballozott. Az edzői stábbal az a feladatunk, hogy Bencét megerősítsük, mivel számára nem az NB II-es keret a végállomás, szeretnénk, hogy az élvonalbeli csapatnak is hasznára válna – mondta Lipcsei Batikról."

A Szeged 2011-ben a hétvégén is gólt szerző Orosz Márk a nyártól szintén a zöld-fehéreknél folytatja. "Jól ismerem Márkot, járt korábban nálunk próbajátékon, jó képességű játékos. Tudtommal az élvonalbeli kerethez kerül majd, ott bizonyíthatja, hogy méltó a Fradi-mezre. Elképzelhető, hogy nálam is szerepet kap, de a Márkhoz és Bencéhez hasonló fiataloknál nem az a cél, hogy a másodosztályban játsszanak, hanem hogy az NB I-ben váljanak meghatározó játékossá. Mindennap azért dolgozom, dolgozunk, hogy ez minél többüknek sikerüljön" – tette hozzá Lipcsei.

Videók