"Az egycsoportos NB II-ben szeretnénk részt venni"- Ványi Zsolt, a Cegléd edzője

A Restart-Cegléd gárdája igen szépen muzsikált az őszi szezonban, jelenleg a bennmaradást érő ötödik helyen áll a bajnokságban.


Még épp, osztályozó nélküli bennmaradást érő helyen álló Cegléd gárdája egy ponttal előzi meg a hatodik pozícióban tanyázó Vácot és mindössze hét pont a lemaradása a listavezető Békéscsabával szemben. Ványi Zsolt, a Cegléd trénere bízik benne, hogy tartani tudják minimum ezt az ötödik helyezést tavasszal is.

Ványi Zsolt, a Cegléd vezetőedzője: "Az egycsoportos NB II-ben szeretnénk részt venni. Az, hogy ezt osztályozóval sikerül kivívnunk, vagy csont nélküli bennmaradással, az már ilyen szempontból lényegtelen. Természetesen az ötbe szeretnénk kerülni, de azt is látjuk, hogy vannak nagyobb költségvetésű csapatok is, akik ugyanúgy oda szeretnének érni. Úgy gondolom, ez még nincs lefutva és eséllyel pályázunk jövőre is a másodosztályú tagságra.

Abban bízom, hogy kevesebb sérüléssel tudjuk végigjátszani a tavaszi idényt. Egy-két poszton erősíteni is szeretnék, bár ez a csapatvezetésnek feladata, van is rá ígéret, hogy meg tudjuk erősíteni a csapatunkat, neveket egyelőre nem tudok mondani. Arra számítok, hogy nagyon kiélezett lesz a bajnokság. Többször is elmondtam már, hogy nem feltétlenül magas színvonalú ez a szezon, de mindenféleképpen érdekes és izgalmas, hiszen ahol pár pont választja el a harmadikat meg a kiesőhelyen álló gárdát, arra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmas. Azt várom egyébként, hogy ugyanilyen feszült küzdelemben, kicsit jobb szerepléssel tudjuk biztosítani a helyünket."

Videók