Mérföldkőhöz érkezett a Budafoki MTE labdarúgócsapata

Csizmadia Csabát, Oláh Lórántot, valamint a csapatkapitányt, Kovács Dávidot köszöntötték.


A FinalScore Médiához is többszörösen kötődő csapat beszámolóját változtatások nélkül közöljük.

A mai rohanó, vagy a jelenlegi egészségügyi helyzetben épp kevésbé rohanó világban fontos megőriznünk az ünnepi pillanatainkat. Azokat a momentumokat, amikor néhány percre megállunk, valamelyest félretesszük mindennapi gondjainkat és méltóképpen emlékezünk hagyományainkra vagy elismerésre méltó emberi teljesítményekre.

A klubunk sikereiért fáradhatatlanul dolgozók közül többen fontos mérföldkőhöz érkeztek a múlt vasárnapi, FC Ajka elleni mérkőzésen. Szakmai vezetőink közül vezetőedzőnk, Csizmadia Csaba, illetve sportigazgatónk, Oláh Lóránt az 50. bajnoki találkozóra készítette fel csapatunkat, amelyben Kovács Dávid 150. alkalommal lépett pályára.

"Nagyon meglepett és rendkívül jól esett a gesztus, nem számoltam, hogy hány mérkőzésnél tartok" - mondta Csizmadia Csaba, aki bajnoki találkozón először 2018. november 4-én, a Ceglédi VSE ellen irányította a mieinket. Oláh Lóránttal együtt nehéz helyzetben, a kiesőzónában vették át a csapatot, amely a szezon végén megőrizte másodosztályú tagságát, a mostani idényben pedig versenyben van az élvonalba jutásért. Csizmadia Csabával a kispadon bajnoki mérkőzéseink felét megnyertük (25) és hétszer játszottunk döntetlent. Vagyis a találkozók 64%-án pontot, pontokat szereztünk.

Támadó-középpályásunk, Kovács Dávid a BMTE újkori sikereinek kezdetétől klubunkat erősíti. Tagja volt az NB III-ból 2017-ben feljutott együttesnek. A másodosztályban eddig 89 meccsen játszott budafoki színekben és 37 gólt szerzett. A mostani szezonban elért tizenöt bajnoki találatával jelenleg holtversenyben vezeti a Merkantil Bank Liga góllövőlistáját.

"A három kiváló sportembert eredetileg a szombati, Tiszakécske elleni mérkőzés előtt köszöntöttük volna, ám a rendkívüli helyzet átírta az előzetes forgatókönyvet. Zárt kapuk mögött, egy üres stadionban nem lett volna méltó ünnepelni" - mondta a BMTE tiszteletbeli elnöke, Jakab János, aki Bélteky Róbert tulajdonossal együtt ugyancsak elérte a 150 bajnoki mérkőzést számláló mérföldkövet klubunk vezetőjeként.

Amint arról már beszámoltunk, a koronavírus miatt csütörtöktől visszavonásig minden magyarországi labdarúgó-mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek, így a szombaton 14 óra 30 perckor kezdődő, Duna Aszfalt TLC elleni találkozónkra nem léphetnek be szurkolók.

Forrás és borítókép: budafokimte.hu

 

Videók