9,4 milliárdért épül sportközpont Szegeden

Csongrád megye székhelye stadiont és sportcsarnokot is kap.


Új sport- és ifjúsági központot építenek Szegeden, a komplexum központi részét egy 8000 férőhelyes stadion alkotja majd, emellett többek között sportcsarnok és rendezvényközpont is épül a Dorozsmai út (5-ös főút) elején. A Szeged-Csanádi Egyházmegye megbízásából megvalósuló 9,4 milliárd forintos projektet idén júniusban írták ki, a kormány támogatásával valósul meg. A kivitelezést a budapesti Market Építő Zrt. végzi – számolt be minderről a magyarepitok.hu.

A beruházást nyolc ütemben valósítják meg, a legjelentősebb során a 8000 férőhelyes stadion és a főépület melléképületeit építik meg. Maga a sportépület nettó 4064 négyzetméteres alapterületenkészül el, ebből a kiszolgáló főépületet 4 szinten összesen 3026 négyzetméteren alakítják ki, a lelátók pedig 1216 négyzetméternyi területet foglalnak majd el.

A stadion az UEFA CLASS osztályozása szerint a 4-es kategória előírásainak fog megfelelni, a keleti és nyugati lelátó acélszerkezetének fesztávolsága 21,5 méteres, a fennmaradó északi és déli oldalakon pedig 14,5 méteres lesz.

Emellett elkészül egy mintegy 2800 négyzetméteres nettó alapterületű fedett rendezvényközpont is, amelyben sportcsarnok és grundfoci pálya is lesz. A három szinten kialakított épületegyüttesben ezen felül öltözők, edzőtermek, valamint orvosi és edzői kiszolgáló helyiségek is várják a sportolókat. Itt egy 384 fős lelátót alakítanak ki a nézőknek.

A további ütemekben
- a mintegy 2300 négyzetméteres már meglévő szállásépületetet újítják fel,
- a porta épületét is modernizálják,
- elbontanak 11 ezer köbméter többek között azbesztszerkezeteket tartalmazó épületszerkezetet
- edzőpályákat alakítanak ki,
- hozzákapcsolják az Ifjúsági Központot a közúthálózathoz és
- felújítják, illetve kiváltják a terület csatornahálózatát.

Kiss-Rigó László megyés püspök korábban elmondta: eredetileg a város új futballstadionjának felépítése volt a terv, ám ez később kibővült. A létesítmény így amellett, hogy a Szeged 2011-Grosics Akadémia otthona lesz, közösségi térként is szolgál majd. „Egy olyan ifjúsági, családi és sportközpont valósul meg, ahol a versenysport, a labdarúgás, a közösségi sport és főleg a közösségek, elsősorban az egyházmegye közösségei találnak otthonra”.

Videók