Négy szurkoló zuhant le a lelátóról a magyar bajnoki focimeccsen

A találkozó is félbeszakadt, a mentők azonnal munkához láttak.


Nagy volt az ijedtség Kisvárdán, mert a Békéscsaba elleni mérkőzés 34. percében a hazai táborban helyet foglalók közül a négysoros mobillelátó tetejéről, a korláton helyet foglalók közül négyen a mélybe zuhantak, miután a fagerenda eltört alattuk – tudta meg a Nemzeti Sport.

A szurkolók orvosért kiáltottak, a játék is félbeszakadt, a mentőknek négy sérültet kellett ellátniuk, három könnyebbet és egy agyrázkódást szenvedőt. Miután kiderült, hogy nincsen nagyobb baj, a játék is folytatódott, a mentők megérkezéséig pedig kiegyenlített a hazai csapat, ám a társaikért aggódó szurkolók ezúttal érthetően nem csaptak nagy ünneplést.

A találkozót egyébként a hosszabbításban szerzett Vári Barnabás-góllal 3–2-re megnyerte a Kisvárda, erről és a további mérkőzésekről itt olvashat részletesebben!

 

Otthon intézték el Nagy Ádám csapatát - a bajnokság állása " NEMZETKÖZI FOCI › Olasz foci

 

Videók