Vasárnap derbi, valamint rangadó Felcsúton

Mezőkövesdre látogat az MTK, valamint Paksra a ZTE.


A Ferencváros legyőzése után újabb rangadó vár a harmadik helyezett Puskás Akadémiára, amely a labdarúgó OTP Bank Liga 18., idei első fordulójában a mögötte álló MOL Fehérvárt fogadja vasárnap.

A felcsúti csapat a negyedik fordulóból elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen 1-0-ra nyert otthon a címvédő és éllovas fővárosi együttes ellen, ezzel pontszámban beérte a második helyezett Kisvárdát, és csak eggyel marad el a Ferencvárostól.

Szeptember végén gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Székesfehérváron, most a pontosztozkodással egyik csapat sem lehetne teljesen elégedett.

A tartalékos FTC, melynek kispadján vereséggel mutatkozott be a december 20-án kinevezett Sztanyiszlav Csercseszov, ugyancsak vasárnap lép pályára, az Újpest elleni klasszikus összecsapás vár rá idegenben. Az utóbbi években nagy a különbség a két fővárosi csapat között, így mérkőzéseik elsősorban a presztízs és a múlt miatt számítanak rangadónak.

Az FTC az előző nyolc, Újpest elleni összecsapását megnyerte, legutóbb, szeptember 26-án 3-1-re győzött otthon, igaz, csaknem nyolcvan percet emberelőnyben futballozott. A Ferencvárosnak az élcsoportban élesedő verseny, az Újpestnek pedig a kiesés elkerüléséért zajló küzdelem miatt lenne fontos a három pont begyűjtése.

A váratlanul stabilan és eredményesen szereplő, második helyezett Kisvárda Debrecenbe látogat szombaton.

OTP Bank Liga, 18. forduló:
szombat:
Paksi FC-ZTE FC 14.30
Debreceni VSC-Kisvárda Master Good 17.00
Budapest Honvéd-Gyirmót FC Győr 19.30
vasárnap:
Puskás Akadémia FC-MOL Fehérvár FC 13.00
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 15.15
Újpest FC-Ferencváros 20.00

A tabella:

1. Ferencváros 17 11 2 4 32-13 35 pont
2. Kisvárda Master Good 17 10 4 3 31-17 34
3. Puskás Akadémia FC 17 10 4 3 26-18 34
4. MOL Fehérvár FC 17 8 5 4 23-18 29
5. ZTE FC 17 6 5 6 25-33 23
6. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 4 7 19-27 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42-36 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30-32 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30-29 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24-30 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13-31 15
12. Gyirmót FC Győr 17 3 5 9 17-28 14

Borítókép: Facebook.com/ Ferencvárosi Torna Club (archív)

Videók