Válogatott játékossal erősít a Ferencváros és a Vasas

Mindkét klubhoz kölcsönbe érkezik új játékosa.


Baráth Péter a Ferencváros, Balogh Norbert a Vasas labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Az Európa-ligában nyolcaddöntős, címvédő zöld-fehérek honlapján kiemelték, a 20 éves Baráth kölcsönbe érkezik a DVSC-től a Népligetbe. A középpályás tavaly novemberben, Luxemburg ellen debütált a magyar válogatottban, az OTP Bank Liga mostani idényében 15 összecsapáson két gól és három gólpassz áll a neve mellett.



A 26 éves, kétszeres válogatott Balogh - amint arról az angyalföldiek közösségi oldala beszámolt - a szlovák élvonalbeli DAC együttesétől érkezik ugyancsak kölcsönbe az OTP Bank Liga sereghajtójához. A 196 cm magas támadó ezt megelőzően Magyarországon a DVSC-ben és a Budapest Honvédban is játszott, míg külföldön a Palermo, a ciprusi APOEL és az angol Hull City légiósa volt.

Az ugyancsak a kiesés elkerüléséért harcoló MOL Fehérvár Újpestről erősített: az utánpótlás-válogatott Csongvai Áron, valamint Katona Mátyás is a Fejér vármegyeieknél folytatja pályafutását. Mindketten három évre írtak alá új klubjukhoz.

Borítókép: fradi.hu

Videók