Újpesten tehet fontos lépést a bajnoki cím felé a Ferencváros

A két csapat 228. alkalommal csap össze a Szusza Ferenc Stadionban.


Szerdán zárt kapuk mögött rendezik meg a címvédő Ferencváros és ősi riválisa, az Újpest összecsapását; a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott rangadóval a két csapat a lejátszott mérkőzéseket tekintve utoléri a mezőnyt.

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően a zöld-fehérek már folytatták szereplésüket, ugyanis szombaton pótolták a Debrecen ellen az első fordulóból elhalasztott találkozójukat. Szerhij Rebrov együttese ugyan korán hátrányba került a Groupama Arénában, de Sigér Dávid duplájának köszönhetően fordított, és otthon tartotta a három pontot. A listavezető FTC ezzel hat pontra növelte előnyét a második MOL Fehérvár FC-vel szemben, és ha a derbin is diadalmaskodna, akkor már-már látótávolságon kívülre kerülne.

Ez lesz a két ősi rivális 228. bajnoki mérkőzése, az eddigi találkozókon 104 ferencvárosi győzelem és 62 döntetlen mellett 61 alkalommal nyertek a lila-fehérek, a gólkülönbség pedig 422-314 a zöld-fehérek javára.





A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzését október 19-én rendezték, a Groupama Arénában 19 ezer néző előtt Franck Boli gólja döntött a hazaiak javára.

A Szusza Ferenc Stadionban 20 órakor kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

A tabella:

1. Ferencváros 24 17 5 2 46-20 56 pont
2. MOL Fehérvár FC 25 15 5 5 47-23 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37-21 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39-31 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35-33 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25-32 34
7. Kisvárda Master Good 25 9 4 12 35-36 31
8. Debreceni VSC 25 9 3 13 37-46 30
9. Újpest FC 24 8 5 11 31-37 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30-42 28
11. ZTE FC 25 7 7 11 34-37 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19-57 10 

Borítókép: Facebook.com/ fradi.hu

Ha szívesen olvas focisztorikat, érdemes megnézni ezt a posztunkat és játszani a könyvért! 

Videók