"Újpesten 15 percből áll a mérkőzés" - NB I-es nyilatkozatok

Öt mérkőzést rendeztek tegnap az OTP Bank Liga 17. fordulójában. Volt itt minden, nagy fordítás, alapos verés, mesterötös... Így látták a főszereplők.


DVSC-TEVA - ZTE FC 5-2 (1-2)

Gólszerző: Nikolic (46., 48., 58.), Nagy Z. (55.), Coulibaly (11-esből, 60.), illetve Turkovs (17.), 0-2 Kamber (29.),

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője: "Már az első félidőben megkíséreltük a játékot, de nagyon szervezett volt az ellenfelünk. Az első kontrából mögénk jöttek, szép támadást vezettek, a beadásnál lemaradtunk az emberekről és gólt kaptunk. Majd jött egy egyéni hiba, kapusunk is félúton volt, és megkaptuk a második találatot. Onnantól a csapat görcsösen kezdett el játszani, ennek ellenére volt helyzetünk. Összességében nem voltam elégedett az első félidei játékkal, mert pattogott rólunk a labda, helyezkedési hibákat követtünk el, meg voltunk vakulva, ezért a szünetben elmondtam a fiúknak, hogy mit kellene a második félidőben csinálni: minél hamarabb gólt szerezni, és tegyünk meg mindent a fordítás érdekében. Így is mentek ki a fiúk, bebizonyították, hogy képesek feljönni. Nagyon jó ütemben rúgtuk az első gólt, majd jött a többi. Akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, ha jobban koncentrálunk."

Prukner László, a Zalaegerszeg vezetőedzője: "Az első félidő után nem gondoltam volna, hogy beleszaladunk a késbe. Nekünk az elején kockáztatnunk kellett, és ennek megfelelően is játszottunk, kétgólos előnyre tettünk szert, de a szünet után – immár sokadszorra – magunkat vertük meg. Tíz perc alatt öt nevetséges gólt kaptunk. Le kell vonni a következtetéseket, és el kell gondolkodni azon, hogy ki üti meg ezt a szintet."

Pécsi MFC - Vasas-Híd SC 5-1

Gólszerző: Bajzát (12., 20., 61., 81., 84.),illetve Marovic (öngól, 27.)

Mészáros Ferenc, a Pécs vezetőedzője: "Gyönyörű őszt produkált az együttes, szeretném megköszönni mindenkinek, játékosnak, tulajdonosnak, vezetésnek és stábnak is, aki ebben segített nekünk. Sikerült jól feltérképeznünk a Vasast, a játékosaim pedig betartották a taktikai utasításokat, kár volt azért az öngólért. Bajzát Péter ma fantasztikusan játszott, szinte minden helyzetét gólra váltott. Örülök, hogy sikerült ilyen szépen búcsúzni az őszi szezontól."

Marijan Vlak, a Vasas vezetőedzője: "Nem sok mindent lehet egy ilyen meccs után mondani. A Pécs jól használta ki a hibáinkat, sikerült az erősségéből gyorsan előnyt is kovácsolnia. Gyorsan két gólos előnyhöz jutott, majd egy számunkra szerencsés öngóllal csökkent a hátrányunk. Az első félidő második felében próbáltunk kiegyenlíteni, de aztán jött a másodikban a harmadik gól, ami után teljesen szétesett a csapat. A mi gyenge játékunk természetesen nem vesz el a győztesek sikeréből. A támadójátékunk gyenge, így a tél szünetben mindenképpen erősíteni kell a csatár poszton, ha jobb eredményeket akarunk elérni."

Újpest FC - Győri ETO FC 1-3 (0-1)

Gólszerző: Kabát (86.), illetve Trajkovic (40.), Dudás (57.), Ahjupera (91.)

Zoran Szpisljak, az Újpest vezetőedzője: "A mérkőzés nem csak tizenöt percből áll, hanem kilencvenből, így hiába kezdtünk jól. Az első negyed órában ki kellett volna használnunk a lehetőségeinket, de sajnos nem sikerült. Már a találkozó előtt tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen a Győr a bajnoki címért küzd, és ha egy bajnokaspiráns csapat ellen nem koncentrálsz százszázalékosan, akkor nem nyerheted meg a mérkőzést. A Győr kihasználta a hibáinkat és megérdemelten nyert, így gratulálok az ellenfelünknek. A második félidőben mindkét belső védőnk nagyot hibázott, ami ritka, Lipták Zoltán kiállítását pedig nem sikerült feldolgoznunk. Az egyetlen pozitívum, hogy Kabát Péter szépíteni tudott."

Csertői Aurél, a Győr vezetőedzője: "Gratulálok a csapatomnak, hiszen a hazai pályán elszenvedett vereségünk után, maximális koncentrációval, egy jó formában lévő Újpestet vertünk meg. Ellenfelünk a Pápa elleni mérkőzésen is bizonyította, hogy komoly játékerőt képvisel. Elégedett vagyok a mai győzelemmel, megérdemelten nyertük meg a találkozót."

Kaposvári Rákóczi FC - Kecskeméti TE-Ereco 2-1 (1-0)

Gólszerző: Balázs (37.), Graszl 72.), illetve Lencse (48.)

Sisa Tibor, a Kaposvári vezetőedzője: "Nagyon sok döntetlenünk van, ezért nagyon fontos volt a meccs, a fontos meccsek pedig mindig nehezek. Én úgy gondolom, több helyzetünk volt, még a második félidőben is talán. A győzelem szerintem megérdemelt volt."

Szabó István, a KTE-Ereco megbízott edzője: "Az első félidőben jobban játszott a Kaposvár, a második félidőben viszont úgy éreztem, hogy középpályán föléjük kerekedtünk, és akkor talán el is dönthettük volna a mérkőzést. Természetesen azt is láttam, hogy nekik is voltak lehetőségeik. Ők berúgták a büntetőt, mi kihagytuk, ez döntötte el a három pont sorsát."

FGSZ Siófok - Lombard Pápa Termál FC 3-1 (1-1)

Gólszerző: Melczer, Présinger (ö.g.), Tusori illetve Présinger

Ifj. Mihalecz István, a Siófok vezetőedzője: "Sportemberként jelesre vizsgáztunk. Egy hét alatt sikerült felállni a padlóról, erre nem mindenki képes."

Bene Ferenc, a Pápa vezetőedzője: "Amikor 29 nappal ezelőtt átvettem az együttest, tudtam, hogy nehéz helyzetben vagyunk. Igaz, azt nem, hogy ennyire. Ez már a negyedik meccs, amelyen balszerencsések voltunk. Egyébként a 29 napért  vállalom a felelősséget."

Videók