Újpest: kemény ellenfelekkel készülnek a tavaszra

Törökországba utazott az Újpest FC edzőtáborozni. Az utazás előtt Vermes Krisztián és Szélesi Zoltán beszélt a felkészülésről.


Szerda reggel ismét útra kelt az Újpest FC kerete, hogy február 16-áig második alkalommal a törökországi Belekben készüljön fel a bajnokság második felére.

Az utazás előtti pillanatokban csapatkapitányt, Vermes Krisztiánt faggatta a klub hivatalos honlapja: „Maga az utazás ezúttal hosszú lesz, mert Bécsből repülünk, de ezt leszámítva örülök neki, hogy ismét kifogástalan körülmények között készülhetünk majd. Külföldi, első osztályú csapatokkal játszunk, úgy gondolom, hogy ezekből tudunk majd a legtöbbet profitálni. A kemény ellenfelekkel szemben erőnlétileg és kicsit lelkileg is rákészülhetünk a bajnokikra. Reálisnak tartom azt, hogy háromnaponta játszunk majd meccseket, a csapaton belüli hangulat pedig biztosan jó lesz, hiszen ezzel a múltkor sem volt probléma.”

Vermes után, Szélesi Zoltán is szót kapott. A Megyeri útra nyáron nyolc év után visszatérő újpesti nevelésű hátvéddal szintén a felkészülésről esett szó: "Vártuk már a második edzőtábort, egy kicsit magunk mögött tudhatjuk azt a szakaszt, amely inkább száraz futásokra épült. Most már váltanunk kell, pörgősebb, nagyobb intenzitású edzések lesznek rövidpasszos feladatokkal, beadásokkal, valamint nyilván újra egyre több meccsszerű szituáció kerül be az edzésprogramba.”

Videók