Újabb jótékonysági akció a diósgyőri szurkolóktól

Az összefogás következtében több mint hétmillió forint gyűlt össze.


HÉTMILLIÓ-EGYSZÁZNEGYVENEGYEZER-ÖTSZÁZ FORINT!!!!!

Ennyit pénzt gyűjtöttünk, gyűjtöttetek össze arra a kezdeményezésünkre, amellyel a leukémiás, 6 éves Bianka gyógyulására hirdettünk meg, amely összegből közös összefogás eredményeként, annak a hatalmas megmozdulásnak köszönhetően, nem csak ennek a Kislánynak, hanem több hasonló sorsú miskolci kisgyermeknek is segítséget tudunk nyújtani, hogy egészségesek legyenek!

Egy pillanatra most legyünk magunkra, Diósgyőr Szurkolókra, s azokra is büszkék, akik klubhovatartozástól függetlenül, bármely sportág szeretete mellett, vagy anélkül is, önzetlenül felajánlottak kisebb, - vagy nagyobb összeget, mert itt most minden egyes forint számít, kis életeket menthet meg!

Külön is meg kell említenünk José Luque-t és Márkvárt Dávid-ot, akik ezúttal is emberi nagyságukról tettek tanúbizonyságot és hívó szó nélkül egyedi mezüket ajánlották fel a nemes cél érdekében!
Nem tudunk mást írni MINDENKINEK, csak hogy: KÖSZÖNJÜK!!!

Mint ahogy köszöni ezt a példátlan összefogást, illetve az 1.500.000 forintot Bianka és Édesanyja, Renáta is.

5.641.500 forinttal van lehetőségünk továbbá támogatni a "Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítványt" (www.tegyunkleukemia.hu), akik ezzel az összegel a Biankához hasonló, miskolci gyermekek gyógyulását segítik majd.

Az alapítvány kuratóriumának vezetője, Bajzát Krisztián is csak elismerését fejezte ki az Ultras Diósgyőrnek, s azoknak az ezreknek, akik adományukkal segítőkezet nyújtottak.
DIÓSGYŐR TOVÁBBRA IS VELED BIANKA, S MINDEN HASONLÓ BETEGSÉGGEL KÜZDŐ GYERMEKKEL, SORSOTOKAT FIGYELEMMEL KÍSÉRJÜK!
GYÓGYULJATOK MEG!!!



Forrás: Diósgyőr Ultras
Borítókép: Facebook.com/ Diósgyőr Ultras

Videók