Újabb csapat kér halasztást - Frissítés

Az első keretben 15 játékos lett koronavírusos a Budapest Honvédnál.


Koronavírusos megbetegedések miatt a szombati, Budafok elleni NB I-es labdarúgó-mérkőzés elhalasztását kérte riválisától a Budapest Honvéd.

A kispesti klub honlapján csütörtökön megjelentek szerint az együttes első keretében 15 játékos koronavírusos, a szakmai és az egészségügyi stábból összesen nyolcan fertőződtek már meg, ráadásul a Magyar Futball Akadémián is 20 felett van azon labdarúgók száma, akik betegek, vagy nemrég estek át a betegségen.

"A legutóbbi két bajnokinkon a nehézségek ellenére, számtalan fiatalt bevetve álltunk ki, a helyzetünk azonban továbbra sem javult, ezért klubunk vezetése úgy döntött, hogy halasztási kérelmet nyújt be az OTP Bank Liga 10. fordulójában esedékes mérkőzéssel kapcsolatban" - áll a közleményben.

A honlapon megjegyzik, hogy a budafokiak egy nap gondolkodási időt kértek, így pénteken dől el, megrendezik-e a szombaton 17 órára kiírt találkozót.
A Budafok negyedik, a Honvéd 10. helyen áll az NB I-ben.
Korábban az Újpest is halasztást kért, ellenfele, a Diósgyőr azonban ebbe nem egyezett bele, majd ezek után a fővárosi klub jelezte, hogy nem áll ki a péntekre kiírt összecsapásra.

Frissítés:

A mai napon (november 6.) 10:03 perckor a Budafoki MTE-hez hivatalos halasztási kérelem érkezett a Budapest Honvédtól a szombat délutánra kiírt OTP Bank Liga-mérkőzéssel összefüggésben.

Klubunk a halasztási kérelem kapcsán ma délutánra vezetőségi ülést hívott össze, amelyen döntést hoz a halasztási kérelemmel kapcsolatban.

Borítókép: Facebook.com/ Budapest Honvéd 

Videók