Tuti tippek: nyernie kell a Győrnek, Pécsen lesz is rá esélye

A PMFC és a Győri ETO 87. alkalommal találkozik egymással szombaton.


A tavalyi bajnok Győri ETO nem kezdte fényesen az idei szezont. Kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőkörében, majd két döntetlen után vereséget szenvedett az NB I 3. fordulójában.

Ha az ETO meg szeretné védeni a bajnoki címet, akkor el kell kezdenie gyűjtenie a pontokat, mivel máris hét pontos hátrányt szedett össze a Debrecennel, illetve a Videotonnal szemben. A pécsi csapat még rosszabb formában van.

Az első három fordulóban nem szereztek pontot, sőt, három gólt kaptak meccsenként átlagosan.

Hozzá kell tenni, hogy már játszottak a Ferencvárossal, illetve a Videotonnal is. Ellenben a győri csapat találkozott a Diósgyőrrel, a Haladással, illetve a Ferencvárossal is. Ezeken a meccseken négy gólt szereztek és ötöt kaptak.

Varga Roland (Győri ETO) a teljesítményével meggyőzte Egervári Sándort, így behívót kapott a csehek elleni keretbe, azonban a mérkőzésen (eredmény: 1-1) nem kapott szerepet.

A találkozón a Pintér-csapatnak csak a győzelem elfogadható, hogy a listavezetők nyomába eredhessenek.

Tuti tippünk: PMFC-Matias – Győri ETO FC V (odds: 1,73)

További tuti tippek minden mennyiségben!

Videók