Továbbra is nyeretlen a Zalaegerszeg

Garba duplája döntött a Debrecen javára.


A Debrecen szervezett játékkal begyűjtötte a három pontot Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

A hazai csapat sorozatban hetedik bajnoki találkozóján maradt nyeretlen, ebben a szakaszban négy döntetlen mellett ez volt a harmadik veresége.
A DVSC az idény során először nem kapott gólt, mostani sikerével pedig lezárta négymeccses idegenbeli kudarcsorozatát.

OTP Bank Liga, 14. forduló:
Zalaegerszegi TE FC-Debreceni VSC 0-2 (0-1)

Zalaegerszeg, 2119 néző, v.: Erdős
gólszerző: Garba (10., 77.)
sárga lap: Bolla (88.), Bobál D. (89.), illetve Pávkovics (27.), Garba (41.)

Zalaegerszegi TE FC:

Demjén - Bolla, Bobál D., Devecseri, Bedi - Stieber, Mitrovic, Kocsis G. (Grumic, 73.), Radó - Ikoba (Babati, 58.), Bobál G.

Debreceni VSC:

Kosicky - Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Kusnyír, Haris, Tőzsér - Szécsi (Adeniji, 64.), Garba (Trujic, 82.), Varga K. (Bódi, 74.)

Nagy lendülettel kezdett a hazai együttes, azonnal támadásokat vezetett és az első percekben több komoly helyzete is adódott. Szűk tíz perc elteltével viszont a vendégcsapat került előnybe, amely jól használta ki, hogy a zalaegerszegi térfélen nagy terület nyílt: egy nagyszerű kiugratás után Garba higgadtan passzolt a kapuba. Nem sokkal később egy beadást követően a menteni igyekvő Bobál Dávid szerencsétlenül ért a labdába, majdnem 0-2 lett az állás. Ezt a két lehetőséget leszámítva végig a ZTE játszott kezdeményezőbben, nagyon sok időt töltött a debreceniek kapuja előtt, de ahogy az elején, úgy a folytatásban is kihagyta a helyzeteit. Az utolsó negyedórára pedig már ezek is elmaradtak. A DVSC a kezdeti bizonytalanság után szervezettebbé vált hátul, illetve többször védett nagyot Tomás Kosicky.
A fordulást követően még nagyobb lett a Zalaegerszeg labdabirtoklási fölénye, ugyanakkor alig akadt helyzete, a debreceniek hatékonyan védekeztek, és mivel előnyben voltak, a kontrákra építő játék megfelelt nekik. A hazaiak futballjából hiányzott az ötlet, majd az idő haladtával egyre inkább elbizonytalanodtak. A DVSC a hajrához közeledve - Garba második góljával - megduplázta előnyét, és bár a ZTE megnyomta az utolsó tíz percet, volt esélye a szépítésre, de Kosicky parádés védései miatt nem változott az eredmény.
 

Fotó: DVSC.hu

Videók