Tovább folytatódott az egerszegi bohózat

A sereghajtó Zalaegerszeg hazai pályán kisebb bravúrt végrehajtva 1-1-es döntetlent ért el a harmadik helyen álló Diósgyőrrel szemben a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján, ezzel együtt továbbra is nyeretlen a 2011/2012-es kiírásban.


Lendületesen kezdett a ZTE, az első negyedórában három óriási helyzetet hagytak ki a hazaiak. A 25. percben egy közjáték szakította meg a meccset: a diósgyőri szurkolók közül többen is beszaladtak a pályára, s több mint három percig állt a játék. A rendőrök segítségével állt helyre a rend.
    
A folytatásban a ZTE játszott enyhe mezőnyfölényben, egy diósgyőri kontra végén megítélt büntetőből mégis a vendégek szereztek vezetést.
    
Szünet után gyorsan egyenlített a ZTE, ezután kiegyenlített játék folyt a pályán, enyhe hazai fölény jegyében teltek a percek, de a kapuk alig forogtak veszélyben. A ZTE mindent megtett, hogy megszerezze első győzelmét, de ezúttal is csak döntetlenre futotta az erejéből.

ZTE FC-Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)

Zalaegerszeg, 3276 néző, V: Takács
gólszerzők: Kocsárdi (51., 11-esből), illetve Luque (43., 11-esből)
sárga lap: Kocsárdi (43.), Máté (57.), Meyé (62.), illetve Abdouraman (39.), Takács P. (45.), Vadász (52.), Budovinszky (59.)

ZTE: Jahic - Kocsárdi, Bogunovic, Bulatovic, Hidvégi (Bujor 83.) - Szakály (Balázs 62.), Szalai, Máté, Kamber - Meyé, Tököli

Diósgyőr: Farkas B. - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Abdouraman, Takács P., Arze, Carreno (Seydi 50.) - Tisza (Bogáti 87.), Luque

 

Videók