Törőcsik András első találkozása Mezey Györggyel - A legenda útja 3. rész

"No, akkor ez a Törőcsik nálam húsz éves korára válogatott lesz. Megbeszéltük?" - Top 2020: Ezt is sokan olvasták idén a Sport365 oldalán.


Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig.

A harmadik részben kiderül, hogy vélekedett Mezey György a tinédzser Törőcsik Andrásról.

Sorozatunk korábbi részeit cikkünk alján találja.

Andris ragaszkodó típusú kamasz volt, szerette maga körül az állandóságot. Azokat az embereket, tárgyakat vagy helyeket amelyeket megkedvelt, talán a világ összes pénzéért sem cserélte volna le.

Imádta az Uzsoki utcai lakást, amelyben felnőtt, szerette a vasutasklubot, ahol már fél évtizede focizott, és második édesapjaként tekintett az edzőjére, Farkas Józsefre, aki hosszú esztendők óta terelgette a profi futballista lét felé.


Fotó: Farkas József

1971-ben azonban alaposan felbolydult Törőcsik András élete. Új edző érkezett a Szőnyi útra, hogy átvegye az ifjúsági csapat irányítását.


A fiatalember még a harmincadik életévét sem töltötte be, de az a hír járta róla, hogy korát megelőző edzésmódszerei mellett különleges taktikai variációkat és speciális erőnléti képzést dolgozott ki, amelyek idővel a nevesebb szakemberek között is egyre jobban elterjedtek.

A keménykezű, ám rokonszenves ifjú mestert Mezey Györgynek hívták.


Fotó: wikipedia

Noha labdarúgóként nem tartozott a legjobbak közé, a szurkolók pengés játékosnak ismerték meg, olyannak, aki ésszel játszotta a futballt. Már fiatal, pályakezdő trénerként is az volt a hitvallása, hogy túl kell járni az ellenfél és annak edzőjének az eszén.

Emiatt speciális támadási és védekezési módszereket fejlesztett ki, amelyet mindig az éppen rendelkezésére álló játékosanyag tudásszintjére formált.


Emellett azon kevés szakember közé tartozott, akik kiválóan beszéltek angolul, így a nyugati szakanyagok segítségét is fel tudta használni, hogy gyarapíthassa tudását.

Amikor az új mester átvette a BVSC ifjúsági csapatának felkészítését, az egyesület utánpótlásának vezetője, Farkas József leghosszabban egy alacsony, szőke fiatalemberről beszélgetett el vele.

- Ne izgulj, Józsi bátyám, nagyon oda fogok figyelni rá! Már láttam, milyen zseniálisan futballozik, és nincs kétségem, két-három év múlva NB I-es focista lesz belőle - nyugtatta meg Andris nevelőedzőjét Mezey.


- Tudod, ő egy óriási tehetség, de nagyon öntörvényű és makacs is egyben. Megmondom őszintén, kifejezetten nehéz volt szigorúnak lennem vele. Én ennyi idősen ilyen jó futballistát még életemben nem láttam.

De még hasonlót sem.


- Ezt elhiszem, de arra vigyáznunk kell, nehogy túlzottan elkényeztessük.

- Igen, Gyuri, csak akad egy apró probléma. Láthattad a saját szemeiddel, ez a gyerek mindent tud a labdával. És ezt vehetjük szó szerint. Neki itt a futballpályán az égvilágon semmiért sem kellett megküzdenie.

- Mert annyival jobb bárkinél.

- Még annál is többel. Viszont van egy hatalmas szerencsénk!


- Éspedig?

- A kis Törő imád futballozni. Ez az élete.

- És milyen a családi háttere?

- Tökéletes. A szüleinél rendesebb és tisztességesebb embereket el sem tudok képzelni. Minden tőlük telhetőt megtesznek a gyerekeikért. Andris nővére is nagyon kedves. A Kertészeti Egyetemre jár.


Fotó: Farkas József

- No, akkor ez a Törőcsik nálam húsz éves korára válogatott lesz. Megbeszéltük? - mosolygott az új edző, és mint egy üzletkötésnél, Józsi bá felé nyújtotta a kezét.


- Ajánlom is, hogy betartsd a szavad! Andrist a fiamként szeretem - mondta Józsi bá, majd elégedetten egymás tenyerébe csaptak.

A reménybeli első válogatottságig azonban még rengeteg munka várt játékosra és szakemberre egyaránt.

Kezdődött azzal, hogy Mezey György családlátogatást tervezett a játékosainál. Az egyik vasárnap kora délutáni, hazai pályán játszott bajnoki mérkőzés előtt Törőcsikékhez vezetett az útja.

Az ifjú tréner átsétált a Szőnyi útról Andrisék lakásához, becsöngetett, ám legnagyobb döbbenetére csak a szülőket találta otthon.

- Fáradjon beljebb! - invitálta be Gyula a vendéget.

- Köszönöm szépen, de...Andris merre van? - nézett körbe tanácstalanul az edző.

- Elment biciklizni - felelte az édesapa.

- Mit csinálni? - kérdezett vissza a mester, mint aki nem hallotta jól a választ.

- Biciklizni - ismételte meg Gyula miközben az órájára nézett, majd hozzátette: - Szerintem nemsokára megérkezik.

- Ez hihetetlen! Meccs előtt egy órával elmegy biciklizni? Hogy lehet ilyen felelőtlen? - csóválta a fejét Mezey, de abban a pillanatban már nyílt is a bejárati ajtó, és ott termett a kis Törőcsik.

- Andris, hogy képzeled ezt? Egy óra múlva bajnoki meccsünk lesz, te pedig kihajtod magad? - kérte számon a mester, de a fiú olyan választ adott, amelytől mindannyiuk szava elállt.

- Gyuri bá, egész éjjel úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Gondoltam, gyorsan odabicajozok a pályához, hogy megnézzem, milyen lett a talaj. Hogy mire készüljek, melyik csukát vegyem fel.
A szakember szigorú tekintete azon nyomban megszelídült, és még másodpercekig bámult maga elé némán.


- Jól tetted - mondta végül olyan higgadtan, mintha az amit Andris művelt, a világ legtermészetesebb dolga lett volna.

Más kérdés, hogy legbelül mi játszódott le a fiatal edzőben, mert azt ebből az egy látogatásból érezte, hogy egy csiszolatlan gyémánt került a kezei közé. Azaz rövid pályafutása eddigi legfontosabb kihívása elé állította a sors.

Igazi, tündöklő világklasszist faragni Törőcsik Andrásból. 

Alább találják sorozatunk előző epizódjait.

Sport365.hu - Törőcsik András így lett labdarúgó - A legenda útja 1. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. Az első történetből megtudhatjuk, hogyan lett focista a fiatal Törőcsik András.

Sport365.hu - Haza akarták küldeni a fiatal Törőcsiket a BVSC válogatójáról - A legenda útja 2. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. A második részben kiderül, hogy sikerült a BVSC válogatója a fiatal Törőcsik Andrásnak. -Gyerünk gyerekek, álljatok szépen sorba magasság szerint!

Sport365.hu - Így lett az Újpest labdarúgója Törőcsik András - A legenda útja 4. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. A negyedik részben kiderül, hogy került Törőcsik András az Újpest csapatához. Sorozatunk korábbi részeit cikkünk alján találja.

 

Sport365.hu - Törőcsik András első edzése Újpesten - A legenda útja 5. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. Az ötödik részben Törőcsik András első edzését idézzük fel az Újpest csapatánál. Sorozatunk korábbi részeit cikkünk alján találja.

 

Sport365.hu - Törőcsik András pályára lép az Újpest színeiben - A legenda útja 6. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. A hatodik részben Törőcsik András magára húzta az Újpest csapatának mezét, és először a felnőttek között pályára lépett a bolgár Levszi Szófia elleni BEK mérkőzésen.

 

Borítókép: Farkas József
Forrás: Dunai Ede

Videók