Tett ház: 11 ezren lesznek a Fradi-Diósgyőrön

Telt ház, csaknem 11 ezer néző előtt rendezik meg szombaton a Diósgyőri VTK-Ferencváros összecsapást, a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának rangadóján.


A miskolci klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a jegyek már a hét elején elfogytak a 14 órakor kezdődő összecsapásra, amelyre 1300 vendég szurkolót várnak.

"Mi most is győzni akarunk, erre készülünk. Nincs is kétségem, hogy sikerül, ugyanis csapatunk az utóbbi hetekben egy más minőségi szintre lépett" - nyilatkozta Szivics Tomiszlav, a DVTK vezetőedzője, akinek irányításával a gárda kilenc mérkőzés óta veretlen, ráadásul a Haladás otthonában elért, szombati 2-2-es döntetlent megelőzően sorozatban hét találkozót nyert meg kapott gól nélkül.

Szivics hozzátette, ha valaki a negyedik forduló után azt mondja neki, hogy a 13. játéknapon ők játsszák a forduló csúcsrangadóját, alighanem őrültnek nézte volna. Akkor három pontja volt a Diósgyőrnek, s kevés jel utalt arra, hogy ilyen nagy fordulat következhet be.

A találkozóra mindkét gárda győzelemmel hangolt, szerdán a Diósgyőr a Cigánd, a Ferencváros pedig a Szekszárd otthonában diadalmaskodott a Magyar Kupa negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezt megelőzően egy hónapja nyeretlenek voltak, a bajnokságban az ősi rivális Újpest szeptember 24-i legyőzése óta nem nyertek.

A találkozó napján már nem nyitnak ki a pénztárak. A hazaiak megemelik a rendezők számát és a rendőrség is nagy erőkkel készül, hogy elejét vegye az esetleges rendbontásoknak. A DVTK esélyeit valamelyest rontja, hogy nem számíthat Kádár Tamásra, ugyanis a válogatott védőt Szombathelyen kiállították, és egy mérkőzésre szóló eltiltását tölti.

Videók