Szpisljak szerint a Fradi jobban akart nyerni, Détári büszke

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában az Újpest FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Ferencváros otthonában, az Üllői úton.


A mérkőzést követően a két szakvezető értékelte a mérkőzésen látottakat.

Zoran Szpisljak: "A mérkőzés előtt azt mondtam a játékosoknak, hogy nem sok futballistának adatik meg, hogy ilyen mérkőzésen játszhasson. Sajnos, voltak, akik nem éltek a lehetőséggel. Egy ilyen rangadóra nagyon fel kell készülni, mentálisan és fizikálisan egyaránt, sokat kivesz egy-egy ilyen 90 perc belőlük. Sajnos, sokan nem hozták ki a pályára azt, amit kellett volna… Gratulálok a Ferencvárosnak, mert az első félidőben jól és eredményesen játszott, azt tette, amit kellett. Szünetben azt mondtam az öltözőben, hogy ilyen teljesítménnyel biztosan nem fogunk mérkőzést nyerni, szerettem volna, ha összeszedik magukat. Úgy éreztem, hogy a Ferencváros már a mérkőzés elejétől jobban akarta a győzelmet. Ellenfelünk kétgólos előnyt szerzett az első játékrészben, a második félidőben pedig mindent megtett, hogy ne tudjunk kibontakozni. Nem találtuk a megfelelő ritmust, és a szépítés sem sikerült. Pedig a játékunk feljavult, többet volt nálunk a labda, sajnos nem voltunk annyira gólveszélyesek."

Zoran Szpisljak elmondta: a kényszerűségből lecserélt Dvorschák Gábornak kificamodott a bal válla, amelyet helyre is raktak, de az csak a következő napokban derül ki, hogy mennyire súlyos a sérülés.

Détári Lajos: "Rangadóhoz méltó volt a játék és a körítés is. Kemény, de sportszerű volt a játék. Ezen a meccsen szerencsére nem számított, hogy kihagytuk a tizenegyest. Remek tartása volt a csapatomnak, büszke vagyok a játékosaimra. Az Újpestnek voltak kisebb helyzetei a második félidőben, többet is birtokolta a labdát, de nem volt veszélyben a győzelmünk. Lisztes Krisztiánnak külön gratulálok, hogy a 100. NB I-es találkozóján gólt szerzett. Az első félidő fantasztikus volt, láttam a játékosaimon, hogy hatalmas elszántsággal és akarattal léptek pályára. Óriási örömet szereztünk a szurkolóinknak, hiszen ha ránézünk a tabellára, láthatjuk, hogy már nem állunk kieső helyen."

Videók