Szentes Lázár lett a Haladás edzője

Szentes Lázár lett a labdarúgó OTP Bank Ligában 11 forduló után nyolc ponttal az utolsó előtti helyen álló Szombathelyi Haladás új vezetőedzője. Elődjét, Artner Tamást kedd délelőtt mentették fel a munkavégzés alól.


A klub kedden este sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Szentessel egy plusz egy éves szerződést kötöttek. A tréner éppen korábbi klubja, a Győr ellen debütál ismét a Haladás élén. "Engem minden meccs motivál, de azért a Győr mást jelent számomra, mint a többi csapat" - nyilatkozta, hozzátéve, mindent megtesz azért, hogy a Haladást sikerre vezesse.

Az 58 esztendős Szentes 2001/02-ben már volt a szombathelyiek vezetőedzője. A gárdával akkor Magyar Kupa-döntőt játszott, ugyanakkor a gárda kiesett az élvonalból. Először szerdán este tart edzést a Rohonci úton.

Illés Béla sportigazgató, kisebbségi tulajdonos kiemelte: sokat beszélgettek Szentessel az elképzelésekről és hamar sikerült megállapodniuk. Hozzátette: tisztában vannak az edző tudásával, képességeivel, így biztosak benne, hogy segíteni tud a Haladásnak.

LABDARÚGÁS
Edzőváltások a labdarúgó OTP Bank Liga 2014/2015-ös idényben
szeptember 4.: Lombard Pápa Termál FC, Mátyus János helyett Kovács László
október 6.: Budapest Honvéd, Pietro Vierchowod helyett ideiglenesen Jasper Adrianus de Muijnck és Simon Miklós
október 20.: Nyíregyháza Spartacus, Csábi József helyett Mátyus János
október 21.: Szombathelyi Haladás, Artner Tamás helyett Szentes Lázár

Videók