Stopira magyar állampolgár lett

A MOL Fehérvár FC védője magyar állampolgársági esküt tett.


Letette hétfőn az állampolgársági esküt a MOL Fehérvár FC zöld-foki szigeteki labdarúgója, Ianique dos Santos Tavares, azaz Stopira.

A játékos Cser-Palkovics András polgármester előtt mondta el magyarul az eskü szövegét.

Az ünnepélyes pillanatokat követően kiemelte: hét és fél éve érkezett Magyarországra és nagyon jól érzi magát az országban. Mint mondta, Székesfehérvárt a második otthonának tekinti, s nagy boldogság számára, hogy mostantól magyar állampolgárként dolgozhat a fehérvári futballsikerekért.

Stopira a legjobb magyarországi futballélményei közé sorolta az első bajnoki cím megszerzését, valamint az előző szezonból az Európa-liga csoportkörös szereplést és a Magyar Kupa-elsőséget. Jelezte, hogy hosszabb távra tervez Magyarországon, akár a karrierje végéig is szívesen maradna a Fehérvár keretének tagja, ahol jelenleg ő a harmadik legrégebbi tag, csak Vinícius Paulo és Kovács István érkezett nála korábban az együtteshez.

A balhátvéd hangsúlyozta, hogy idén szeretné megnyerni mind a bajnokságot, mind a Magyar Kupát, ami klubtörténeti tett lenne, hiszen korábban a Fehérvárnak ez nem sikerült egy szezonon belül.
Cser-Palkovics András rámutatott, hogy sok olyan határon túli és külföldi sportoló van, aki hosszú éveket tölt el Fehérváron, ahol aztán otthonra is talál. Közéjük tartozik Stopira is, aki sokat tett a magyar és a fehérvári labdarúgásért - tette hozzá.

A 31 éves Stopira 2012 júliusa óta futballozik Székesfehérváron, kétszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes. A Fehérvárban összesen 224-szer lépett pályára, ezeken a mérkőzéseken 18 gólt szerzett, az NB I-ben 166 mérkőzésen 14 gólja van. Harmincegyszeres zöld-foki szigeteki válogatott, egy találata van címeres mezben.


Stopira a harmadik külföldi fehérvári játékos Loic Nego és a Vinícius Paulo után, aki magyar állampolgár lett.

Borítókép: instagram.com/vidinstagram 

Videók