Sousa: intelligensen játszottunk egy komoly ellenféllel szemben

A Kaposvár-Videoton mérkőzés után Prukner László egy meg nem adott büntető miatt reklamált, a Videoton mestere szerint komoly ellenfél otthonából sikerült elhozni a három pontot.


A vasárnapi meccsen némi meglepetésre a Kaposvár játszott mezőnyfölényben az első félidőben, a kecsegtető helyzetek terén azonban döntetlen körüli volt az első 45 perc eredménye. A fordulás után gyorsan vezetéshez jutott a Videoton, egy védelmi hibát kihasználva Nikolics Nemanja tört kapura, előbb a kapusba lőtte a labdát, majd a kipattanót a hálóba továbbította. A Kaposvár a folytatásban aktívabb volt, de a gólszerzés nem sikerült, sőt a 78. percben Nikolics megszerezte saját és csapata második találatát, ezzel el is döntötte a három pont sorsát. Prukner László kicsit a játékvezetéssel is foglalkozott a mérkőzés után:

"Gratulálok a Videoton FC-nek az Európa Liga-szerepléséhez! Arra számítottam, hogy a Videoton FC ma kivárásra játszik, de ettől függetlenül nekünk kezdeményeznünk kellett ahhoz, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk. A kezdeményezéssel nem is volt probléma, ugyanakkor többször hiba csúszott a játékunkban elől is és hátul is. Hátul kétszer is lehetőséget adtunk Nikolicsnak arra, hogy bebizonyítsa azt, amit egyébként is tudtunk, hogy nagyszerű játékos. Nem bírom magamban tartani a játékvezető ténykedésével kapcsolatos véleményemet, muszáj ezzel is foglalkozni. Remélem, hogy amikor visszanézem a meccset, akkor az engem fog igazolni. Balázs Benjámin meg nem adott tizenegyese befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Ez volt a hatodik, jubileumi büntető, amit nem adtak meg nekünk. Eddig mindegyikről kiderült utólag, hogy meg kellett volna adni, de nem emiatt kaptunk ki, hanem a már említett hibák miatt. Ettől függetlenül gratulálok a Videotonnak a győzelemhez!"

Paulo Sousa, a vendégek mestere szerint komoly csapat otthonából sikerült elhozni a három pontot:

"Mindenekelőtt szeretnék gratulálni Prukner Lászlónak, aki ma ült 250. alkalommal vezetőedzőként a kispadon, ez óriási eredmény, főleg a mi szakmánkban. Nagyon komoly ellenfél ellen játszottunk ma. A Kaposvár mindig, mindenki ellen veszélyes, főleg hazai pályán. Sikerült azonban  intelligensen játszanunk, így nagyon fontos 3 pontot szereztünk."

OTP BANK LIGA
13. forduló
Kaposvári Rákóczi-Videoton FC 0-2 (0-0)
Kaposvár, 3000 néző, v.: Bognár
Gólszerző: Nikolics (47., 79.)
Sárga lap: Kovács O. (20.), Jánvári (23.), Okuka (45.), Balázs B. (51.), illetve Renato Neto (14.), Oliveira (45.), Kovács I. (89.)
Kaposvár: Hajdúch - Okuka, Bank, Kovács O., Jánvári - Safaric (Vrucina, 76.), Pedro - Balázs B., Oláh (Diallo, 80.), Horváth T. - Haruna
Videoton: Bozovic - Brachi, Vinícius, Kaká, Hector Sánchez - Mitrovic, Tóth B. (Sándor, 57.) - Oliveira (Kovács I., 74.), Renato Neto, Walter Lee - Nikolics (Szekeres A., 83.)

Videók