Sándor György: tovább fejlődhetek az Ittihadban

A Videoton csapatkapitánya, Sándor György beszélt arról a vidi.hu-nak adott interjújában, miért igazolt fél évre a szaúdi Al-Ittihad csapatához.


"Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mit tegyek, hiszen nagyon kötődöm a Vidihez, a klubhoz és az emberekhez is. Fehérváron lettem kész labdarúgó, azt pedig mondanom sem kell, hogy pályafutásom legsikeresebb időszaka is az egyesülethez köt, amiért nagyon hálás vagyok a csapattársaimnak, az edzőinknek és klub vezetőinek, de ehhez persze szurkolóink feltétlen támogatása is elengedhetetlen volt. Éppen ezért nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, amelyet végül azért tettem meg, mert már 29 éves vagyok, tehát nem fiatal focista. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ebben a fél évben sokat fogok tudni fejlődni az Ittihad csapatában. Természetesen Fehérváron is tudnék fejlődni, de egy másik futballkultúra megismerése mindig plusz lehetőséget is jelent arra, hogy az ember még jobb legyen. Abszolút kellemes meglepetés ért ahhoz képest, amire előzetesen számítottam. Sokszor lehet hallani, hogy az arab kultúra milyen szigorú, mennyire más minden, én azonban eddig azt tapasztaltam, hogy az emberek nyitottak, segítőkészek és teljesen közvetlenek. Ennek ellenére nagyon hiányoznak a szeretteim, a Sóstói Stadion és persze a fiúk és a szurkolóink is. Ilyenkor azonban mindig az jut eszembe, hogy én továbbra is a Vidi labdarúgója vagyok, csak most fél évig máshol kell bizonyítanom. Így nem is kérdés, hogy a klubbal és a fiúkkal is napi kapcsolatban maradok, és innen távolról is minden meccsen nagyon fogok szorítani a sikerünkért. Jelenleg is szezon van, csak most ideiglenesen szünetel a bajnokság, így az első mérkőzésünk január 25-én lesz. Jelenleg a 7. helyen áll a csapat a pontvadászatban, és április végéig van időnk arra, hogy a lehető legjobb helyezést harcoljuk ki az idei szezonban."

Videók