Szív és a lélek diadala volt a véghajrá - Ostermájer Gábor

A Paks-Ferencváros találkozó után a két vezetőedző, Szerhij Rebrov, és Ostermájer Gábor értékeltek.


A tegnap lejátszott Paks-Ferencváros találkozón a két csapat vezetőedzője, Ostermayer Gábor, valamint Szerhij Rebrov értékelték a látottakat. 

Szerhij Rebrov: Úgy gondolom, hogy alapvetően elveszítettünk két pontot, győzelmet érdemeltünk volna, 9 pont az előnyünk, folytatni kell tovább a menetelést. Somaliának a találkozó előtt megsérült a combja. 

Társoldalunk az nb1. hu kérdésére az ukrán mester elmondta, hogy Isael lecserélése nem taktikai jellegű volt, mindenképpen pihentetni szerette volna. Hozzátette, hogy három mérkőzést kell úgy lejátszania a csapatnak, hogy két nap pihenőjük van.

Osztermájer Gábor: "Az első félidőben nagyszerűen védekeztünk, nem talált rajtunk fogást a Ferencváros, második félidőben arra nem számítottam, hogy két pontrúgás után fog nekünk az ellenfél gólt lőni. A véghajrá, a szív és a lélek diadala volt. Túl vagyunk az első három helyezett elleni találkozón, egyiken sem kaptunk ki, készülünk a következő feladatra, bízom benne, hogy bent tudunk maradni."

Társoldalunk az nb1. hu kérdésére elmondta, hogy eredetileg Windecker és Balogh egymást váltották volna, de előbbi megkapta az ötödik sárgáját, (ami eltiltást jelent a következő mérkőzésről), így inkább a pályán hagyta. 




A következő fordulóban a Paks együttese a Zalaegerszeg ellen lép pályára, míg a Ferencváros a Kisvárda együttesét fogadja.


Sport365.hu - Micsoda dráma! Az utolsó pillanatban egyenlített hazai pályán a Paks

 

 

Borítókép: paksifc.hu


 

Videók