Profi szerződést kapott Orbán Viktor fia

Két kapus és hat mezőnyjátékos került a Videoton Puskás Akadémia NB II-es csapatához, a kontraktusok három évre szólnak.


Paulo Sousa vezetőedző mellett áll jobbra Orbán Gáspár, a magyar miniszterelnök fia.

Valamennyi játékos a Videoton Puskás-Akadémia U19-es csapatából került a felnőttek közé. A nyolc labdarúgó a jövőben a Videoton Puskás-Akadémia NB II-es keretének lesz a tagja. Hartyáni Gábor vezetőedző honlapunknak elmondta, hogy a következő időszak legfontosabb feladata az lesz, hogy a fiatal játékosokat fokozatosan beépítsék az NB II-es csapatba.

Az U19-es csapat edzője, Horváth Péter részletes jellemzést írt a játékosokról, és Gellei Imrével egyeztetve döntöttünk arról, hogy kik kapjanak szerződést - árulta még el nekünk Hartyáni Gábor.

Az immár profi szerződéssel rendelkező labdarúgók nemes gesztust is gyakoroltak, hiszen havi nettó alapbérük 5%-ával, alapítványi támogatásként "A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért" Alapítványt támogatják minden hónapban.

- Sokat köszönhetünk a Puskás Akadémiának, ezért úgy érezzük, ez a legkevesebb, amivel kifejezhetjük hálánkat. Bízunk benne, hogy a jövőben egyre több játékos kap profi szerződést miután kikerül az akadémiáról. - mondta honlapunknak Sándor László, aki a múlt heti monori tornán már védett is az NB II-es csapatban.

Videók