Pintér Attila tudta, hogy jönni fognak az eredmények

Boldogan nyilatkozott az Újpesten elért győzelem után.


Amilyen borzalmasan kezdte az idényt a Puskás Akadémia, olyan jól folytatta. A csapat, amely az első 5 fordulóban mindössze 2 pontot szerzett, az elmúlt három mérkőzést sorozatban nyerte, felugorva ezzel a tabella utolsó helyéről a hatodikra.

Pintér Attila, a felcsútiak mestere így értékelte a szombati, Újpest elleni győzelmet az nso.hu-nek.

"Amikor nem nyertünk, akkor is megvoltak a lehetőségeink. Mindig is a munkában hittem, tisztában voltam azzal, hogy előbb vagy utóbb jönnek az eredmények is. Az Újpest ellen jól játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Egyelőre szeretnénk élvezni a sikert, csak ezután foglalkozunk a következő bajnokival – fogalmazott a szakvezető, aki arra is reagált, hogy hárman is el akarták végezni a csapata javára megítélt büntetőt, a tizenegyest végül értékesítő Josip Knezevic mellett Balogh Balázs és Ulysse Diallo is. – A támadónk legutóbb a Haladás ellen már értékesített egyet, s most is magabiztosan lőtt a kapuba. Edzőként remek megélni, hogy ennyi játékosunk duzzad az önbizalomtól, és vállalkozik a tizenegyes elvégzésére."

Beszámoló az NB III 5. fordulójának mérkőzéseiről " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB III

Meglepetések is születtek!

Videók