Pintér Attila: "ez a csapat a bajnokságban már letette a névjegyét"

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a már bajnok Győr együttese a már kieső Eger vendége lesz szombat kora délután. A szép búcsúban reménykednek mind a két oldalon.


Pintér Attila, a bajnoki címet szerző Győr vezetőedzője csak győzelemben gondolkozik, bár tartalékosan küldi pályára a csapatot: "Azt gondolom, ez a csapat a bajnokságban már letette a névjegyét, ezért a rendelkezésre álló játékosokkal illetve azokkal a fiatalokkal, akik lehetőséghez juthatnak azt várom, hogy bátran futballozva győzni tudjanak a szezon utolsó mérkőzésén. A héten megpróbáltuk úgy összerakni a játékunkat, hogy ne az Eger, hanem mi tudjunk meglepetést okozni. Megnéztük, hogy az utóbbi mérkőzéseken milyen játékrendszerekben játszik ellenfelünk, megpróbáltuk a fiatal játékosokat is felkészíteni arra, hogy melyikre mit kell lépni. Meglátjuk, hogy egy hét alatt mennyit tudtak elsajátítani ebből, de mindenképpen azt várom, hogy felszabadult játékkal nyerni tudjunk."  

Videók